Cory Barlog kifejtette, milyen sztorit szeretne leginkább egy új God of War játékban [VIDEO]

A God of War sokak szerint a 2018-as év játéka lett, illetve sok helyen 2010-es évek legjobb címének is tekintik. (Szerintünk is nagyon jó volt, de az évtized játékától messze jár.) A görög mitológia után a God of War az északi legendák világába elröpítő új részében nemcsak a helyszín volt teljesen új, hanem a történet elmesélésének módja, illetve műfaja is, hiszen Kratos az állandóan dühös antihősből egy igazi felelősségteljes családapává lassan, fokozatosan beinduló fantasy drámában. Hősünk ismét elveszített egy nőt, Atreus anyját, Laufeyt (Faye), akiről viszont túl sok információt nem tudtunk meg. Cory Barlog, a játék rendezője pedig éppen ezért egy friss interjúban arról beszélt, hogy szívesen elmesélné Kratos és Faye találkozásának történetét. (A videó alant látható.)

Cory Barlogot a PlayStation Access faggatta, és az igen részletes interjúban sok mindenről beszélt az alkotó pályakezdésétől a God of War részékene és a motion capture technológián keresztól a Death Strandingig. Az interjú során terelődött a szó Kratos új felesége: Faye felé. Elsőre talán meglepő lehet, hogy Cory Barlog a Jötunnal (jégóriás) tudott a legfőkképpen azonosulni, mivel sajnálatos módon ő sem nagyon tudott igazán jelen lenni a fia kisgyerekkorában, és tulajdonképpen Barlog felesége felelt meg Kratos-nak, aki ebben az esetben apja helyett is apja volt gyermekének. A direktor emellett azt is nagyra tartja Faye-ben, hogy hatalmas ereje volt. Éppen ezért mindenképpen szeretné egyszer elmesélni azt is, ahogyan Kratos és a nő találkoztak. Még fogalma sincs, hogy pontosan hogyan és mikor, de elmondása alapján ehhez feltétlenül ragaszkodik. A 2. rész egyébként nagy valószínűséggel már készül, de ez a sztori inkább egy előzménytörténethez tartozna. Reménykedjünk!

Persze, az egyértelmű, hogy sok rajongó kíváncsi rá, mi történt a God of War 3 vége és a 2018-as játék prológusa között, úgyhogy szerintünk is sokan örülnénk, ha Cory Barlognak el tudná mesélni Kratos és Laufey találkozásának történetét.

A God of War 2018 februárjában jelent meg, kizárólag PlayStation 4-re. Kritikánkat itt olvashatjátok a játékról.

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu