Nem lesz hatással majd a next-gen konzolok megjelenése a Nintendo Switch eladásaira

Az amerikai NPD csoport felmérése szerint a Nintendo Switch továbbra is erőteljes sikernek fog örvendeni a valamikor az év végén esedékes PlayStation 5 és az Xbox Series X megjelenése után.

Mat Piscatella, az NPD elemzője egy valamilyen érthetetlen okból törölt tweetben (…?) ezt írta: „A PlayerPulse felméréseink szerint az Egyesült Államokban Nintendo Switch-csel rendelkezők több mint negyven százaléka rendelkezik egy PlayStation 4-gyel és/vagy egy Xbox One-nal is. A Switch nem helyettesíti a PlayStationt vagy az Xboxot, hanem kiegészíti azt. Nem látom azt, hogy 2020-ban a next-gen hardver megjelenése kannibalizálná a Nintendo Switch eladásait.”

Azaz: Piscatella úgy véli, hogy a piac el tudna tartani számottevő csökkenés nélkül is három konzolt, így a Switch továbbra is erős ellenfele lehet a PlayStation és az Xbox új kiadásának. Üzletileg persze teljesen érthető, hogy az új hardvereknek eleinte szép kereslete lesz, de később ez a konkurrenciaharc, illetve ez eladások jobban kiegyenlítődhetnek. A hosszabb távú eladások a fontosabbak. (És Piscatella szerint AKÁR 2022-ig is korrekt eladásai lehetnek a Switch-nek.)

Tegnap épp arról is írtunk, amit Serkan Toto, a Kantan Games elemzője előrevetített: de úgy véli, hogy a Nintendo Switch-ből egy erősebb, 4K felbontást is támogató kiadás is megjelenhet a next-gen Sony és Microsoft konzol rajtja előtt. „A Nintendo Switch az egész év során amerikai piacvezető volt, és az egyedüli konzolplatform lesz, ami az előző év után növekedést fog felmutatni.” Ezzel kapcsolatban amúgy Piscatella nem tévedett. „Bár a Switch növekedése képes volt valamelyest megállítani a 2019-es csökkenéseket. Nem valószínű, hogy ez a trend folytatódni fog. A konkrét hardvert érintő értékesítés csökkenni fog 2020 során. A kiegészítők és az új játékok értékesítése is zuhanni fog ebben az időszakban legalábbis az új konzolhardverek megjelenéséig.” Ez pedig nem tűnik balga előrejelzésnek.

A Switch tehát jó helyzetben van…

Forrás: PSL, Gamesindustry

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu