Breaking! A Kotaku szerint jön a Horizon Zero Dawn PC-re!

A közel három éve megjelent PlayStation-exkluzív Horizon: Zero Dawn Jason Schreier, a Kotaku újságírójának információi szerint már az idén érkezik PC-re!

Korábban szinte „kőbe vésettnek” hitt exkluzív címről beszélünk, amely a PlayStation 4 egyik legnagyobb sikere volt 2017-ben és egyben a PS4 Pro egyik legszebb játéka is, lévén a Decime engine-t mintha csak erre a géptípusra találták volna. Jason Schreier, aki nagyon ritkán szokott tévedni az ilyen információival, három különböző forrásra is hivatkozik – természetesen egyik forrást sem nevezte meg név szerint. A Sony egyelőre hallgat, mint egy csendes japán szamuráj.

A Horizon: Zero Dawn az USA-nak egyfajta különleges posztapokaliptikus vidékén játszódik, amelyen barbár, ókori szintre visszaesett törzsek, robot dinoszauruszok és más robot állatok hemzsegnek. Hatalmas sikert aratott játék, nálunk is 94%-kal büszkélkedhet, illetve év játéka is volt.

„Sony Interactive Entertainment és a Guerilla Games játéka nemcsak igazán egyedi, gyönyörű és izgalmas, hanem arra is emlékeztet, hogy miért van ekkora szükség ilyen epikus címekre. Ötévnyi fejlesztés és egy váratlan 2015-ös E3-as bemutató után, ahol mindannyian az állunkat kerestük a padlón, már csak pár halasztást kellett elviselnünk, mire a játék végre megjelent.” – írtuk annak idején róla.

A játék hatalmas sikert aratott PS4-en és bár a Switch-en ugyanabban az évben megjelent The Legend of Zelda: Breath of the Wild elvette tőle a pálmát The Game Awardson, sokak szerint 2017 igazi győztese mégis a Horizon.

Ez az első olyan játék, amelyet belsős Sony-csapat fejleszt és PC-re megjelenik. A Death Stranding, amelyről tavaly év végén derült ki, hogy PC-re az 505 Games adja majd ki, a Kojima Productions fejlesztette, a Heavy Raint, Beyond: Two Souls-t és a Detroit: Became Humant (melyek szintén tavaly hagyták el a Sony-t, mint exkluzív címek) pedig a francia Quantic Dreams.

Hogy egy kicsit még jobban kihangsúlyozzuk PC-s port jelentőségét: a 1994-ben megjelent PS1 óta nem történt meg, hogy a Sony belsős stúdiói által PlayStationre fejlesztett és kiadott játék más platformra is megjelent volna.

Ezek után mit is mondhatnánk mást, minthogy várjuk szeretettel, a várhatóan 60 fps-sel és ray-tracinggel is felvértezett Horizon Zero Dawnt számítógépen – reméljük, a Kotaku és Jason Schreier nem tévedtek!

Forrás: Kotaku

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu