Crytek vs. Cloud Imperium Games: újabb csavar a pereskedésben

A Crytek és a Cloud Imperium Games (innentől csak CGI-ként írjuk a cég nevét) közötti per mégsem lesz jegelve.

A Crytek nemrég azt kérte a bíróságtól, hogy legalábbis a Squadron 42 megjelenéséig ne folytatódjon az ügy a CIG-gel szemben, mivel a német cég úgy véli, hogy a CryEngine-t (vagy annak Amazonos fejlesztési elágazását, a Lumberyard Engine-t) nem egy játékhoz használja fel a CIG, hanem kettőhöz, de a megállapodásuk mindössze egy címre érvényes. A Squadron 42 ugyebár az egyjátékos spin-off volna a Star Citizenből. Az előbbiben több sztárt láthatunk majd (például Mark Hamillt), az utóbbi pedig mondhatni egy MMO lesz Chris Robertstől (és ezzel váltott a CIG a Lumberyardra), aki nem akar a Földön járni – a Star Citizen előtt ugyanis a Wing Commander-sorozat kötődött a nevéhez. Még megemlítenénk azt is, hogy a Squadron 42 ugyanazzal a launcherrel indul mint a Star Citizen.

Január 17-én viszont a CIG tovább gurította az esetet. A jogi dokumentációt errefelé olvashatjuk. Ebben a CIG végleges döntést kíván a bíróságtól, azaz: a Cryteknek fedeznie kellene valamennyit a CIG jogi költségeiből. Ám tovább mennénk: a CIG szerint a Crytek cselekedetei kizárólag figyelemfelhívás céljából történtek, majd egy igencsak poénos autós hasonlattal éltek. Szerintük a Crytek autójának nem kellene a CIG boltjának kirakata felé hajtania úgy, hogy rátaposnak a gázra, áttörik az üveget, aztán a boltban éveken keresztül forgatják gumicsikorgatva a verdát, mielőtt lelécelnének onnan. A CIG szerint véglegesen el kell venni a kulcsot a Crytektől, mielőtt megint berontanának a képletes boltba, hogy a CIG a Crytektől és annak ügyvédjeitől megszabadulhasson, és felelőségteljesen dolgozhasson a már több éve bejelentett játékain.

A dokumentum szerint a Crytek tévesen vádolta meg a CIG-et. A német cég úgy véli, hogy a CIG nem váltott a Lumberyardra, holott igen. Aztán a CIG még megemlíti, hogy ők semmilyen információt nem közöltek a Crytekkel a Squadron 42 megjelenési időszakáról, és a Crytek csak tetteti, hogy új információkkal rendelkezik.

A végére a poén: a CIG legalább fél millió dollárt követel a Crytektől, akiknek február 7-éig kell reagálniuk…

Forrás: PCGamer

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu