Doom Eternal: az új engine pozitívumai

A Doom Eternal motorja: id Tech 7 nagyban felülmúlja majd az elődjét.

A Digital Foundry új videóinterjújában Marty Stratton, a Doom Eternal felelős producere több dolgot is megemlített a hetes számú id Tech engine-ről. Az új Doomban a pályák kétszer nagyobbak lesznek (a világot is termetesebbnek nevezhetjük), és most nem csak a Mars és a pokol kapja a főszerepet – a földi pokol vár majd ránk a sarkvidéki szektától kezdve az id Software saját elképzelésű mennyén át a pokolig. Jobb lesz a rombolhatóság, és Stratton még megemlítette a pusztítható démonokat is: ezzel technikailag volt munkájuk rendesen (az animációkkal is foglalkozniuk kellett). A csapat eltávolodott az id Tech 5 körül (RAGE) látott megatextúráktól (ez volt John Carmack egyik utolsó technológiai próbálkozása, mielőtt az Oculushoz ment volna), és így jobb geometriát és jobb felbontású textúrákat használhattak. Nem lesz most elmosódás, ami talán a 2016-os Doomban is itt-ott látható volt.

De a játék megjelenése után is lesz munkájuk az engine-nel: elkezdenek ugyanis kísérletezni a valós idejű sugárkövetéssel, ami szerintük még a hangminőség fejlesztésére is használható lesz. Ez pedig gyanúsnak hangzik. Lehetséges, hogy egy későbbi update-ben hozzáadják a sugárkövetést a Doom Eternalhoz, és eközben erre építve egy next-gen változatot is csinálhatnak Doom Slayer henteléséből (a PlayStation 5-re és az Xbox Series X-re nincs még bejelentve a játék…). Nem lenne meglepő, és így folytatódna az itt-ott már facepalm szintű trend: előző generációs játékok „remasterelt” kiadása az új konzolokon. Stratton szerint a Doom Eternal a jelenlegi konzolokból (PlayStation 4, Xbox One, de talán ide vehetjük a Nintendo Switch portot is – ezt a Panic Button készíti…) mindent ki fog sajtolni, és egy high-end PC-n eléggé magas frame rate-en fog futni.

Szóval nagyobb pályák, szebb textúrák, változatosabb pályák (platformer részekkel is, erről korábban írtunk), és gyorsabb játékmenet. Papíron jó. Gyakorlatban meg még nem tudjuk: a Doom Eternal március 20-án jön PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re. A Nintendo Switch verzió később jön (még mi sem tudjuk, mikor).

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu