Készülnek-e még a pletykált Silent Hill játékok?

Nem biztos, hogy a korábban felmerült Silent Hill-visszatérés meg is történik.

AestheticGamer volt az, aki először beszélt a Konami két Silent Hillhez köthető tervéről (továbbá ő beszélt a Resident Evil 8 rebootjáról is; mind a két témát részletesebben is taglaltuk), de most ismét billentyűzetet ragadott, hogy a Twitteren pontosabban is kifejtse, hogy mit tud a Konami ötletéről.

Szerinte ezek nem félkarú rablók, pachinko gépek (a Metal Gear Solid 3-ból, a Castlevaniából és a Silent Hillből is csinált ilyesmit a Konami…), hanem tényleges játékok. Az illető csak azért tud a Konami elképzeléséről, mert több stúdiótól hallotta ezt pár évvel ezelőtt (ugyanis a japán cég nem belsőleg készítené a Silent Hilleket, és a feltételes mód alatt is rezeg a léc). Az egyik ismerőse pont az egyik olyan stúdiónál dolgozott, amit megkeresett a Konami, aztán mástól is hasonlóakat hallott. Egyik stúdió sem kapta meg a zöld utat; a Konami elment máshová kopogtatni (és ki tudja, hogy sikerrel jártak-e…). Nem tudja, hogy készülnek-e még ezek a játékok, de ő úgy véli, hogy igen, a Konami sikerrel járt a felderítő útján.

Találgassunk mi is: mi volna, ha az egyik stúdió épp a Kojima Productions volna!? Kössük össze a kettőt: Kojima azt mondta, hogy szeretne kisebb, epizodikus játékokat is csinálni. AestheticGamer pedig arról beszélt, hogy a Konami egyik elképzelése egy kisebb, epizodikus Silent Hill lenne.

Lehetséges, hogy a Konami és Hideo Kojima elásta a csatabárdot, és most KÜLSŐSKÉNT foglalkoztathatja a japán zsenit, aki ugyebár korábban dolgozott egy Silent Hillen (és most is úgy tűnik, hogy valami horrorisztikus készül nála…). Ebből jött össze a P.T. (Playable Teaser, magyarul játszható ízelítő PlayStation 4-en), amiből az utóbbi évek során több titkot is megtudtunk. Ez vezette volna fel a Silent Hillst, ami 2015-ben a kukába lett dobva.

Biztos, hogy a Konami valamire készül. Nem fogják hagyni, hogy a Capcom taroljon a túlélő horror műfajban – ők is pénzt akarnak, és a Silent Hillből profitálhatnak is.

Forrás: PSL

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu