The Witcher: mennyi köze volt a Netflixes sorozathoz a könyvek írójának?

MOZI HÍREK – Andrzej Sapkowski, a The Witcher írója nem köntörfalazott: több témában is nyíltan válaszolt, és nem fogta vissza magát.

A lengyel íróval készített interjú az io9-en olvasható, és ebből átemelünk mi is pár gondolatot. Ő volt az, aki nélkül a CD Projekt RED The Witcher-trilógiája, továbbá a Netflixes sorozat nem valósult volna meg, és végre megállapodásra jutott a CD Projekttel arról is, hogy a kezdeti önfejűsége után (előre kérte a pénzt, rosszul járt vele…) neki is több haszna legyen Geralt történetének játékadaptációjából.

Sapkowski elárulta, hogy saját kérésére nem nagyon dolgozott a The Witcher Netflixes adaptációjának, ugyanis „nem szeret túl keményen vagy túl sokáig dolgozni”, sőt, „egyáltalán nem szeret dolgozni”. Itt a Bibliából is idézett egyet. Elmondta, hogy nem kereste a kákán a csomót sem, mert hisz a művészek szabadságában és azok önkifejezésében – nem kényszeríti rá saját nézetét és elképzelését másokra, csak tanácsot ad, ha szükséges ÉS erre kérik.

Az író akkor sem kertelt, amikor fél millió Vaják-könyv amerikai újranyomásáról kérdezték – szerinte inkább nyilvánvaló és nem nagyon összetett érzései voltak, amikor erről hallott. Amikor pedig a sorozat jövőjéről kellett beszélnie, nos, a válaszon röhögtünk egyet. Ezt teljes egészében lefordítjuk: „Hadd idézzem Joe Abercrombie-t – az ő könyveit igazán kedvelem. „Az élet alapvetően k_rva sz_r. Jobb, ha alacsonyan tartod az elvárásaidat. Talán így kellemesen fogsz csalódni.””

Sapkowski nem árult el részleteket a Netflix-szel kötött megállapodásáról, de valószínűleg tanult a leckéjéből. Szerinte egy „üzleti ajánlatot kapott szimpatikus emberektől, és így minden oka megvolt a pozitív reakcióra” is. A The Witcher már biztosan kapni fog egy második évadot is, és 2021-ben láthatjuk majd a Netflixen. Egy animációs film, a Nightmare of the Wolf (A farkas rémálma) is készül.

Tény: Sapkowski nem egy egyszerű figura az eddig látottak alapján, de legalább ragaszkodik az elveihez. Jó, valamelyest nyersen fogalmaz, de egy művészlélekből ez kinézhető…

Forrás: PCGamer

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu