The Initiative: régi dolgok új megközelítésben?

Az Xbox Game Studios „elit” csapatává avanzsáló The Initiative-ről igencsak pozitív nyilatkozattal élt Phil Spencer, az Xbox-vezér, aki amúgy az Xbox Series X esetében is megerősítette, hogy mi fontos a Microsoftnak.

A The Initiative 2018-ban jött létre, és vezetője Darrell Gallagher, aki korábban a Crystal Dynamicsnál dolgozott (ez a csapat volt felelős a 2013-ban elindított Tomb Raider reboot-trilógiáért). Ide több neves ember is leigazolt, és még nem tudjuk, hogy min is dolgozhat a stúdió. Spencer a Twitteren azt írta, hogy a The Initiative egy igazán tehetséges csapat, ami saját magának állít kihívásokat. Így például új (továbbá régi!) dolgokat készítenek, ám új megközelítésben. Ez gyanúsan hangzik, és a 2018-as E3 során Spencer azt mondta Gallagherről, hogy ő nagyon szeretett a Tomb Raider-rebooton dolgozni, és ezért joggal gyanakodhatunk arra is, hogy valami régebbi sorozat, IP kaphat teljeskörű felújítást.

A The Initiative munkásságát biztosan az Xbox Series X-en fogjuk látni (vagy talán Xbox One-on is… ami talán a Microsoft Achilles-sarka lehet a következő konzolgeneráció elején, hiszen egy hét éves konzol támogatása árthat a játékoknak). Phil Spencer a Stevivornak azt mondta, hogy a Microsoft nem korlátozza a fejlesztők kísérletezéseit. Például ha 4K/60 FPS-t akartak az Xbox One X-en, megvalósíthatták. Az Xbox vezetője úgy véli, hogy a jelenlegi generációban a processzor a GPU-val összevetve gyengébb. Emiatt pedig a jövőben azt akarja, hogy a játékok jó érzést keltsenek a játékmenet során, így nem a felbontást fogják mindenek elé állítani. Ez magyarul azt jelenti, hogy a Microsoft a frame rate-et fogja előnyben részesíteni, nem pedig mondjuk a 8K felbontás elérését. (Ez pedig szembe megy a Microsoft Xbox One X-es marketingjével; abban gyakran hangoztatták a 4K felbontást.)

Az Xbox Series X az év végétől lesz megvásárolható. Ára és pontos megjelenési dátuma még nem ismert. A termetesnek tűnő konzolt már fotókon is láthattuk (és azokat meg is mutattuk).

Forrás: WCCFTech, WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu