Warcraft III: Reforged: rosszabb az eredetinél!?

A Blizzard Warcraft III: Reforged felújításával jelenleg csak a bajok vannak – és ebben a pillanatban ez tényleg nem túlzás.

A Warcraft III közel két évtizede jelent meg, és kellemes is volt a maga idejében. A Blizzard pedig úgy döntött, hogy az első Starcraft felújítása után a Warcraft harmadik részéből is csinál egy modernizált verziót. Ezt pedig a játékosok szétcincálták: a Redditen elég keményen nekimentek a Blizzardnak. Lebutítottnak tűnő grafika, hiányzó assetek (vagy jobb esetben módosított textúrák, képek – például egy koponyát teljesen feleslegesen átgyúrtak egy Ivadékra hasonlító figurává), gyenge animációk, bugok tömkelege, furcsa teljesítmény, át nem szabott kezelőfelület – ez csak egy kis szelet a Warcraft III: Reforged felé irányuló kritikából. A Metacriticen egy 1-10-es skálán 1,5 a játék átlagpontszáma 1457 felhasználótól. A Blizzard eközben állítólag kitiltja a fórumáról azokat, akik pénzvisszatérítést követelnek.

Úgyhogy nyugodtan kimondhatjuk: a Warcraft III: Reforged bal lábbal kelt ki az ágyából, és kapásból sikerült egy LEGO-ra lépnie. Ugye van egy pályaszerkesztő a játékban, amiből több népszerű mod is megvalósult (Defense of the Ancients, avagy DotA – kell egyebet mondani? a MOBA műfaj innen indult), de a kreatívabb játékosok hiába tesznek bármit is. A Warcraft III: Reforged felhasználási feltételeiben azt olvashatjuk, hogy az egyedi alkotásaink (Custom Games) egyedüli jogtulajdonosa a Blizzard lesz. Minden bevétel, szerzői jog a cégé, mi pedig akkor sem kapunk egy fityinget sem, ha megvalósítjuk a Reforgedban a 2020-as évek új, sikeres műfaját.

De ez még nem minden! Ezeket például nem is látjuk a Warcraft III: Reforgedban: klánok, ranked mérkőzések (matchmaking), egyedi kampányok, és búcsút vehetünk az eredeti Warcraft III klienstől! Most már a Reforged verziót kell használnunk, azaz a közösségi funkcióktól búcsút kell vennünk. Nos, és a jeleneteket sem újították fel: azok is mind az eredeti formátumban láthatóak.

Ezek után talán jogos a cím is: ha egy új kiadás több dologban is elmarad az eredetitől, akkor bizony ott bajok vannak. És a Blizzard ezzel a remasterrel nem fogja elnyerni a rajongók tetszését, hanem éppen ellenkezőleg.

Forrás: CCN, WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)