PlayStation-hírek: közelít a 110 millióhoz a PlayStation 4; nemsokára PlayStation 5-bemutató?

A Nintendo után a Sony is közölte az új értékesítési adatokat a konzoljáról.

A cég negyedéves pénzügyi jelentése szerint december 31-ével bezárólag 108,9 millió boltokba kiszállított példánynál (hivatalosan így nevezik… de mondhatjuk eladásnak!) tart a PlayStation 4. Az október-decemberi negyedévben (amit karácsonyi rohamnak is nevezhetünk) 6,1 milliót hozott össze a PS4, ami erősen elmarad az egy évvel korábbi adathoz (8,1 millió) képest. A csökkenő tendencia a PlayStation 5-re való várakozás és a lefedettség miatt van: az emberek a next-gen konzolra várnak már, és már elég sokan megvették a PlayStation 4-et (mindegy, hogy a PlayStation 4 Slim vagy a PlayStation 4 Pro változatáról van szó), így egy nagyobb eladási hullámot már többnyire csak árcsökkentéssel tudnának produkálni.

A Sony nem változtatta meg az üzleti évre (2019 áprilisa és 2020 március vége közti időszak) vonatkozó előrejelzését – a cég továbbra is 13,5 millió eladást szeretne látni a PlayStation 4-ből. Szoftveres (játék) értékesítésben 81,1 milliót mutatott fel a negyedévben a Sony, ami ismét kisebb az egy évvel korábbi 87,2 milliós eredményhez képest. A 81,1 millió 49%-a digitális értékesítés volt, így a játékok közel felét a PlayStation Networkön vásároltuk. Ez pedig szép növekedés – 2018 végén ez az arány még csak 37% volt. A PlayStation Plus-előfizetők száma 38,8 millió, ami egy év alatt 2,5 milliós növekedésnek felel meg.

A Twitteren PSErebus (aki a PlayStationös dolgokban igazán bennfentesnek tűnik) azt állítja, hogy március ötödikén kezdődhetnek a PlayStation 5 előrendelései. Itt azért hadd kétkedjünk: egy novemberi tweetben azt mondta, hogy a Sony a 2020-as E3-on fedi fel a PlayStation 5 dizájnját és árát. A bökkenő? A Sony idén sem vesz részt az E3-on. Úgyhogy ezt nem nagyon tudjuk komolyan venni. Talán februárban lesz egy PlayStation-rendezvény. Talán nem.

A végére pedig egy kis poén. A PlayStation hivatalos Twitter-fiókján egy kis ideig nem volt profilkép, ugyanis az állítólag szerzői jogokat sértett, így a Twitter letörölte a képet.

Forrás: Gematsu, PSU, Twitter

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu