Xbox Series X: a rejtélyes port

A Microsoft Xbox Series X konzoljának prototípusa már arra utalhat, hogy miként bővíthetjük a tárhelyet…

Már írtunk az Xbox next-gen konzol első fotóiról, de berakunk egyet ide, ugyanis van rajta egy port, amire érdemes visszatérnünk.

Nem a HDMI kimenetről, nem az Ethernet csatlakozóról, és pláne nem az USB-portokról beszélünk. Nem, van ott egy olyan port az Ethernet csatlakozótól balra, amiről eddig nem beszéltünk. Az a kb. 31×4 milliméteres nyílás jelen írásunk tárgya. A Thurrottnak író Brad Sams szerint ezzel a konzol tárhelyét bővíthetjük. Ez azért is logikus, mert ugye mind a PlayStation 5, mind az Xbox Series X gyors (vagy legalábbis a hagyományos HDD-khez képest gyors…) SSD-t kap, amivel a két konzolgyártó a töltési idők megszüntetését kívánja elérni. Nem valószínű, hogy az SSD-ket olyan könnyen lecserélhetjük bennük. Persze, most egy PlayStation 4 Pro-t vagy egy Xbox Series X-et szétszedhetünk, hogy mondjuk egy 2 TB-s vinyót belerakjunk, de ez megváltozhat.

Sams úgy véli, hogy a port mérete 31×4 milliméter. Ez pedig szerinte kb. akkora, mint egy CFExpress Type B memóriakártya. Itt egy példa rá pont a Sony-tól – 1700 MB/s olvasási, 1480 MB/s írási sebesség…

Ezt a kártyát pedig támogatja a Phison PS5019-E19T SSD kontrollere. Arról pedig már megírtuk, hogy ezt használhatja az Xbox Series X.

A CFExpress kártyák gyorsak, de jelenleg baromi drágák – a WCCFTech szerint egy 128 GB-s kártyáért 200 dollárt kérnek. Az pedig errefelé legalább 70 ezer forint lenne, ugyanis a számítógépes hardverek Európában mindig drágábbak. 512 GB-s kártya is van, de az már 600 dollár. Az már több mint maga a konzol! (Mert szerintünk az Xbox Series X nem lesz annyira drága…) A másik lehetőség egy NVMe M.2 SSD, csak egyedi formába öltve. Az sem olcsó (egy 512 GB-os modell 150 dollár), de legalább reálisabb ára van.

Az Xbox next-gen konzol rajtpisztolya valamikor az év végén dördül el.

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu