Koronavírus: bajban a PlayStation 5 és az Xbox Series X?

Lehetséges, hogy a PlayStation 5 és az Xbox Series X is érintett lesz a koronavírus okozta halasztásokban. (Erre már példa a The Outer Worlds Nintendo Switch portja is.)

A Business Insider a Jeffries Group pénzügyi cég jelentéséről ír. Azt mondja a közleményük, hogy a játékipar az idei karácsonyi rohamban történő generációváltás előtt áll, és ha a céges leállások több mint egy hónapon át tartanak, akkor a játékok is késhetnek, sőt, az új konzolokból is készlethiány alakulhat ki. Magyarul: a játékipar szoftveres és hardveres oldala is megsínyli a Wuhanból kiinduló koronavírust.

Kínában készül elég sok kütyü – a PlayStation 5 SSD-je, ami nagy eséllyel a Samsung 980 QVO NVMe SSD lesz (erről a héten írtunk is), szintén onnan származik. A következő iPhone is érintett már, ugyanis a Foxconn karanténba zárja az alkalmazottjait, és pont az a cég rakja össze az almás telefont. A Jeffries Group szerint a nyugati játékok művészeti tartalmának 30-50%-a Kínából származik, és a hardver közel 100%-a onnan való. A Nintendo már meg is erősítette, hogy a Switch készlethiányos lehet.

Aztán a PlayStation 5-ből találtunk egy szabadalmat. Ez egy mesterséges intelligenciára vonatkozik, ami tanácsokat adhat, ha egy játékban elakadnánk, és – ami ijesztőbb – a mikrotranzakciók felé tolhat el minket. Az ábrák egyikén a 2018-as God of Wart láthatjuk, ahol Jörmungandr-t használták példaként. (Ami badarság, mert ő a mi oldalunkon állt.) Itt egy mozgással kapcsolatos tippet ad a mesterséges intelligencia. A játékos adatait és az általa használt nyelvet is figyelembe venné az MI, hogy aztán így adjon tippeket. Vagy megtudhatjuk, hogy milyen erőforrásokból van hiányunk – és ha ezeket mikrotranzakciók révén meg lehet vásárolni, akkor felajánlja nekünk ezt az opciót is.

A PlayStation 5 és az Xbox Series X is az év végén jön. Kérdés, hogy pontosan mikor, és nem csak azért, mert még egyik cég sem jelentett be pontos dátumot, hanem a koronavírus miatt is.

Forrás: PSL, HXG

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu