Michael Pachter: túl korai a pánik a koronavírus miatt

A Wedbush Securities népszerű elemzője szerint a Sony és a Microsoft párosának nincs még miért pánikolnia a Wuhanból kiindult koronavírus miatt.

Pachter azt mondta a TechRadarnak, hogy a koronavírus azonnal nem fog hatni a PlayStation 5, Xbox Series X párosára. Nem halasztják el a két next-gen konzol megjelenését. Pachter ezzel amúgy a Jefferies Group pénzügyi csoport elemzésére reagált (erről a minap szó esett nálunk is) – a cég úgy gondolja, hogy a koronavírus miatt az év végi megjelenés még necces lehet a Sony-nak és a Microsoftnak is.

Az elemző szerint a két konzolgyártó cég már júniusban nekikezd a next-gen konzolok gyártásának, és addigra már „tiszta lehet a terep” (persze a SARS-járványnál már több halálos esetet okozott a koronavírus, úgyhogy ez egy bizakodó kijelentés Pachtertől…), és a tőzsde is így véli (mivel a részvények nem zuhannak jelentősebb mértékben). Hozzátette, hogy lehetne másutt is gyártani, nem csak Kínában. Cserébe viszont a gyártási költségek megemelkedhetnek, és biztos, hogy ránk hárítanák azt, azaz a két konzol még drágább lehet az év végén.

Pachter szerint az Apple azért van bajban, mert nem volt B tervük, de a Sony és a Microsoft még átgondolhatja, hogy mit tegyenek. Áttehetik a gyártást Tajvanba vagy Vietnámba, ami kb. 5-10 dollárral növelné a gyártás árát konzolonként. Ez is reális opció: a Nintendo ugyanis korábban máshová részben, de áthelyezte a Nintendo Switch gyártását (igaz, ezt még a Kína és az Egyesült Államok között zajló, azóta jegelt vámháború miatt tette). S lám, a nagy N lépése aranyat érhet (de ők már kimondták, hogy készlethiány lesz még ebből).

Nekünk pedig nincs miért aggódni. Ha november körül jön a PlayStation 5 és az Xbox Series X is, addig még van kilenc hónap – még sem a Sony, sem a Microsoft nem közölt pontos megjelenési dátumot, így tudnak trükközni a kulisszák mögött. Addig még bármi megtörténhet.

Forrás: PSL

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu