Anthem: a BioWare áttervezi a játékot

Az Anthem tetszhalott állapotba lesz, amíg a fejlesztők a játék hosszabb távra szóló áttervezésén dolgoznak.

Casey Hudson, a BioWare általános menedzsere egy blogposztban közölte, hogy a BioWare nekilát az alap játékélmény átszabásának. A poszt szerint a stúdió a játék stabilitásán, teljesítményén és minőségén dolgozott az utóbbi egy évben, miközben három szezonnyi tartalmat és funkciót adtak hozzá az Anthemhez. Hudson azt állítja, hogy élvezetesebb loot élményt, jobb hosszabb távú fejlődést, és kiteljesült endgame-et (játék „végi” szekciót) szeretnének a játékosok, azaz alapvető dolgokban láthatunk hiányosságokat. Így többre van szükség, mint egy frissítésre vagy egy kiegészítőre, hanem majdnem mindent módosítani kell.

Így a következő hónapok során a játékot tetőtől talpig átdolgozzák, így motiválóbb kihívások, értelmes jutalmak, és egyértelmű feladatok lesznek a korábban már pletykált Anthem 2.0-ban (és erről akkortájt mi is írtunk). Persze az „új” Anthem megőrzi a játékmenetben talán újításnak tekinthető repülést, illetve a sci-fi környezetet. Hudson hozzátette, hogy most olyat készítenek, amit eredetileg kellett volna: időt adni a csapatnak a kísérletezésre, mégpedig a „játékmenet mindenekelőtt szemszöggel.

Ez nem jelenti azt, hogy az Anthem játszhatatlanná válik: futni fog, de a szezonosdinak annyi. Az eventek, a játékbeli bolt frissítései, és a régebbi szezonális és Cataclysm tartalmak folytatódnak (ismétlődnek), így persze lehet mikrotranzakciókkal pénzt költeni a játékra, amit a BioWare addig is igyekszik gatyába rázni.

Ehhez sok hozzáfűzni valónk nincs. Az Anthem egyszerűen messze nem volt az, aminek ígérték még a 2017-es E3-on. ( Látványban aztán pláne nem. Akkortájt még nem is nagyon létezett a játék maga sem.) És nem nagyon bízunk abban, hogy a BioWare és az Electronic Arts megismétli azt, amit a Square Enix tett közel egy évtizede: akkor ugyanis a Final Fantasy XIV eredeti kiadása megbukott, de a Final Fantasy XIV: A Realm Reborn változat (reboot) olyan komolyan megfordította a helyzetet, hogy még ma is vígan megy az MMORPG…

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu