Zombie Army 4: Dead War – Nintendón is felhördülnek a háborús zombik

TESZT – A Rebellion a Sniper Elite sorozata után ismét egy kis élőhalott „élménytúrát” szervezett nekünk a Zomby Army spin-off sorozat negyedik részével. A legújabb rész kicsit kidolgozottabb, professzionálisabb élményt kínál, mint a korábban inkább csak multiélményre kihegyezett epizódok. A kétéve megjelent PS4, Xbox One és PC verzió után ezúttal a Nintendo Switch verzióját vettük górcsó alá és frissítettük vele tesztünket.

 

Míg a Sniper Elite-sorozat összességében elég szép sikernek nevezhető, ugyanez nem mondható el a Zomby Army „mellékvágányra”. A legnagyobb problémát talán az jelenti, hogy míg az élő német katonákat felsorakoztató részek azért eléggé változatos helyszíneken játszódnak és ugyanez elmondható a játékmenetre és az ellenségekre is, addig ez kevéssé jellemző a lejárt szavatosságú nácikra. A Zombie Army Trilogy-ban például a legtöbb zombi ugyanúgy nézett ki, a fegyver sem nagyon változtak, a helyszínek sem túlzottan. A Sniper Elite-ekből megörökölt lassított lövés és röntgenszerű találat persze itt is adott, de ha egyéb elemeiben hiányzik a változatosság és a színvonal, akkor mégis mitől tudna minket a székünkhöz szögezni a zombi spin-off sorozat?

 

Erősítés

A Zombie Army 4: Dead War fejlesztői valószínűleg ugyanezt a kérdést tették fel maguknak és mélyen lementek alfába, majd, amikor visszatértek, sok mindenben pozitív változást eszközöltek. Ezúttal például a gameplay kicsit kifinomultabb, összetettebb. Többféle ellenféllel nézhetünk farkasszemet, a fegyvereinket felspécizhetjük, illetve a környezetünkkel is sokféleképpen interakcióba kerülhetünk. Kérdés, hogy mennyire éri meg a játék mindezek tükrében az árát és erre már nem olyan egyszerű a válasz.

Egy igazán arcade címmel van dolgunk, amely alapvetően persze szórakoztató, de azért azt le kell szögezni, hogy továbbra is ugyanazokat a zombikat fogjuk öldökölni. A level design valamennyit javult, de a zombiöldöklés igazán akkor jelent kihívást, ha hordamódban játszunk, vagy magasabb nehézségi szinteken ugrunk neki a játéknak.

 

 

„Hordd el magad, zombi!”

Csakúgy, mint az előző részekben, a Zomby Army 4-ben két játékmódot kapunk: hadjárat és hordamód. A hadjárat pontosan onnan folytatódik, ahol az előző részt abbahagyták, egy olyan világban, ahol Hitler halott és ki kell pucolni az élőhalott katonáit.

Ismét választanunk kell egy négyfős túlélőcsapatból, mindegyikük egyedi, passzív képességekkel van felruházva és egyik sem túl fantáziadús. A legtöbbször csak annak a sebességét befolyásolhatják, hogy mennyire gyorsan tudják a kezükbe kapni a közelharcos fegyvereiket, vagy újra tölteni a pisztolyaikat, puskáikat. Egyébként az annyira nem tűnhet túl izgalmasnak, de az tény, hogy ez a játék fontos része, ugyanis ezúttal tényleg rengeteg gyilkolóeszköz áll rendelkezésünkre, amelyeket ráadásul különféle modokkal is alakíthatunk.

 

Némileg változatosabb

A hadjárat összesen kilenc epizódra van bontva, amelyek további 3-5 kisebb részt tartalmaznak. Az már az első pillanattól látszik, hogy az előző részekkel összehasonlítva kicsit nagyobb a változatosság a helyszínek terén. Ugyanez elmondható a zombikra is a lövöldözéseken kívül kihívásokra is.

Például az olaszországi első pár órában egy elárasztott területen kell keresztüllövöldöznünk magunknak, sohasem tudva, hogy mikor bukkan fel egy előhalott az orrunk előtt. Később üzemanyaghordókat kell felrobbantanunk, sokkal lassabban haladva, pisztollyal. Ezek után mesterlövészek ugrálnak tetőről tetőre, miközben egy hajón kell bujkálnod.

Ettől függetlenül azért olyan hihetetlen változatosságra nem szabad számítani.

 

Nintendo Switch-en kellemes élmény

 

A Nintendo Switch igen nagy telepített bázisa csak csábító lehet, különösen, ha zombikról van szó, így a Rebellion srácok jónak látták, hogy a japán ház hibrid konzoljára is elhozzák spin-off lövöldözős sorozatuk legújabb fejezetét – néhány elkerülhetetlen technikai áldozattal. Egyértelmű pozitívum viszont Switch-en a giroszkópos irányítás támogatása.

A Nintendo Switch verzió ugyanis az eredeti rendszerhez képest kiegészíti a giroszkóp mozgásérzékelős vezérlés használatának lehetőségét, de nem kizárólagosan: az opció csak célzás közben aktiválódik, így nagy pontossággal állíthatjuk be a lövést az analóg botokkal való célzással összehasonlítva.

Ami a játék Switch-hez igazított grafikáját illeti: a játék a Nintendo hibrid konzolján egyáltalán nem néz ki rosszul. Persze, azért a nagy konzolokkal összehasonlítva bőven van visszalépés a más verziókban látott megjelenítéshez képest. Az azokhoz képest némileg elavult látványtól eltekintve azért a egész jól fut a játék Switch-en. Az irányítás kellően érzékeny, a betöltési idők rövidek, a hang pedig szép és tiszta, ami azért elég fontos, hiszen egy jó zombis játék amúgy is a megfelelő hangtervezésre épül.

 

Zombiléptek a jó irányba

A Zombie Army 4: Dead War a sorozat legjobb része – egyértelműen a legjobb irányba indult el a széria. A fegyverek kidolgozása sokkal profibb, többféle zombival kell farkasszemet néznünk és a gameplay is kicsit izgalmasabb. Ugyanakkor sem a pályadesign, sem a grafika, sem a hadjárat nem éri el még most sem azt a színvonalat, amely akár csak a Spiner Elite V2-re jellemző. A hordamód is meglepően fantáziátlan, különösen, ha olyan játékokkal hasonlítjuk össze, mint a Rebellion saját Strange Brigade-je.

A konzolos kódokat (korábban a PlayStation 4 és most a Nintendo Switch) a Magnew Kft.-től kaptuk, köszönjük!

-BadSector-

Pro:

+ Sokféle fegyver, ellenség és kihívások
+ Nintendo Switch-en remek port
+ Változatosabb gameplay az előző részhez képest…

Kontra:

– …de ez inkább csak a nehéz szintre jellemző
– Elég egyszerű feladatok
– Eléggé semmilyen, érdektelen hadjárat és történet


Kiadó: Rebellion Developments

Fejlesztő: Rebellion Developments

Stílus: TPS shoot-em-up

Megjelenés: 2020.február 4. (PlayStation 4, Xbox One, PC) 2022 április 26 (Nintendo Switch)

Zombie Army 4: Dead War

Játékmenet - 7.2
Grafika - 6.8
Történet/hadjárat - 6.4
Zene/audio - 7.8
Hangulat - 7.4

7.1

A Zombie Army 4: Dead War a sorozat legjobb része - egyértelműen a legjobb irányba indult el a széria. A fegyverek kidolgozása sokkal profibb, többféle zombival kell farkasszemet néznünk és a gameplay is kicsit izgalmasabb. Ugyanakkor sem a pályadesign, sem a grafika, sem a hadjárat nem éri el még most sem azt a színvonalat, amely akár csak a Spiner Elite V2-re jellemző. A hordamód is meglepően fantáziátlan, különösen, ha olyan játékokkal hasonlítjuk össze, mint a Rebellion saját Strange Brigade-je.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu