PlayStation 5: már a gyártási költség is több lesz?

A Bloomberg riportja miatt attól kell tartanunk, hogy a next-gen konzolokért jóval többet kell fizetni.

A Bloomberg névtelen, ám „az ügyben információkkal rendelkező” forrásokra hivatkozik, amikor azt mondja, hogy a PlayStation 5 gyártási költsége konzolonként kb. 450 dollár lett. Megismételjük: ez csak a gyártási költség! A nagyobb költségekért az alkatrészek hiánya a felelős – a Sony Interactive Entertainment (őket innentől rövidítve írjuk: SIE) nehezen talál a DRAM és a NAND flash memóriából megbízható forrást, mivel mind a kettő iránt nagy a kereslet. Emiatt pedig nem februárban dönt a cég a konzol áráról, hanem kivár ezzel. Ez pedig kihathat a PlayStation 5 bemutató rendezvényére is. Amúgy a Bloomberg a „PlayStation üzleti ágában tevékenykedő emberekre” hivatkozva azt mondja még, hogy a next-gen PlayStation árazásában kulcsfontosságú lesz az Xbox Series X ára. (Erről korábban írtunk is, úgyhogy ez valószínűleg igaz.)

A SIE stábjából néhány személy úgy gondolja, hogy az új konzolt veszteségesen kell eladni, hogy legalább azonos ára legyen mint a Microsoft next-gen konzoljának, az Xbox Series X-nek. Szerintük a játékok értékesítéséből és az online szolgáltatásokból (PlayStation Now, PlayStation Plus…) profitot termelhetnének.

A PlayStation 5 legtöbb komponense rögzített, így a „szokatlanul drága” hűtési rendszer is. A Sony azért választotta ezt, hogy „a konzol erőteljes chipjeiből keletkező hőtermelésből ne legyen probléma”. Ám a Bloomberg szerint azért a Sony lemondott egy új, tükörmentes kamera néhány funkciójáról, mégpedig pont a DRAM-hiány miatt. A koronavírus pedig állítólag nem hat a PlayStation 5 gyártásának előkészületeire, ugyanis a SIE még nem döntött arról, mennyi PS5-öt is gyártson az első évre. Állítólag sok PlayStation 5-ös játék elérhető lesz a PlayStation 4-en is.

A Bloomberg szerint Hiroki Totoki, a Sony pénzügyi főnöke nagy nyomást helyez a szituációra: ő ugyanis átláthatóságot és több információt akar, ugyanis április végére szeretnének utat mutatni a PlayStation brandnek (akkortájt jön ki a negyedik üzleti negyedéves jelentésük, plusz ekkor tűzik ki a pénzügyi céljaikat is az április elsejével kezdődő következő üzleti évre). A site még azt is mondja, hogy a PlayStation 5 megjelenése után egy új PlayStation VR modell is érkezik. (Ezzel sem nagyon tudunk vitatkozni…)

Daniel Ahmad, a Niko Partners senior elemzője a Twitteren meg is erősítette a Bloomberg cikkét, de kiemelte, hogy semmit sem véglegesítettek még. Ő korábban az Xbox Series X gyártási költségét 460 dollárra saccolta (úgyhogy ez csak egy tipp, ám ez több a PlayStation 5 költségeinél), és még hozzátette, hogy a gyártási költség nem azonos a bolti árral. Egy 450 dolláros gyártási költségből szerinte 500 dolláros árcímke lesz, és ezért nem valószínű, hogy 399 dolláros/eurós áron indulhat el a két next-gen konzol.

A PlayStation 4 gyártási költsége 381 dollár volt, így a Sony eleinte veszteségesen értékesítette azt, ám pár hónap után már elkezdett profitot termelni. (És be is jött nekik: elvégre több mint százmillió PS4 eladás után már joggal mondhatjuk…) A két konzol hasonló árazású lehet, és többet kell fizetnünk, mint a gyártási költség (ezért az 500 dollár/euró, forintban pedig… nos, ki tudja, mennyit gyengül addig, de legalább 170 ezer lesz), viszont mind a Sony, mind a Microsoft kockáztathat, és így veszteségesen értékesíthetik az új konzolokat. A kiegészítőkből, DLC-kből, illetve az előfizetéses rendszerekből mind a két cégnek vannak pénzszerzési forrásai, és így kísérletezhetnek, állítja Ahmad.

Úgyhogy most még eléggé ködös a helyzet: a Sony alkatrészhiánnyal küzd, és a Microsoft bejelentésére vár, de nagy eséllyel most nem lesz a PlayStationnek árbeli lépéselőnye az Xbox-szal szemben…

Forrás: Gematsu, Wccftech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu