Cross-gen lesz a Rainbow Six Siege!

A Ubisoft játéka, a Rainbow Six Siege a PlayStation 5-öt és az Xbox Series X-et is támogatni fogja!

A Windows Central meginterjúvolta Leroy Athanassofot, a játék rendezőjét. Ő azt mondja, hogy a stúdió most a két next-gen konzol rajtjára készül, és így a nyitócímek közé beslisszolhatna a már korosodó, ám mégis kiemelten támogatott Rainbow Six is. De változtatnának a megközelítésükön – nem akarják megismételni a múltban elkövetett hibájukat. A PlayStation 4 Pro és az Xbox One X patcheket ugyanis nem hozták össze a konzolok megjelenésére, hanem több hónappal később készültek el.

Athanassof pedig nem szeretné megosztani a játékosok táborát. Nem akarják elkülöníteni a PlayStation 5-ön és Xbox Series X-en játszó egyéneket a jelenlegi generációs konzolokat használóktól; cross-gen lesz a multiplayer, így a matchmaking egymáshoz köti a kurrens-gen konzolokon játszókat az új vasat nyúzókkal. Ez pedig olyasmi, amit nem nagyon hallottunk még más, élő szolgáltatásos modellt alkalmazó játékok fejlesztőitől – a Ubisoft tehát egyfajta első fecske lehet ebben a gondolatmenetben.

A rendező a cross-play-t is felhozta: a Ubisoft készen áll a teljes cross-play-re a PlayStation és az Xbox között, de hozzátette, hogy ez nem rajtuk áll – ez a Microsoft és a Sony döntése, nem pedig az övék, viszont Athanassof úgy véli, hogy a játékipar ebbe az irányba tart, és csak idő kérdése, hogy teljes cross-play is lesz a 2015 végén megjelent Rainbow Six Siege-ben is. Ez pedig többnyire a Sony-n múlik – éveken keresztül ők zárkóztak el komolyabban ettől.

Úgyhogy a Rainbow Six Quarantine mellett (ez egyike azon játékoknak, amiket a Ubisoft elhalasztott pár hónappal a next-gen konzolok miatt) a Rainbow Six Siege is ott lesz a PlayStation 5-ön és az Xbox Series X-en az év végén. Ez pedig egy olyan döntés, amiről nem nagyon lehet bármiféle negatívumot mondani – a több platform nagyobb elérést jelenthet, amiből pedig a Ubisoftnak több pénze lehet…

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu