Ben Affleck bevallotta végre, hogy miért hagyta ott a The Batman produkcióját

MOZI HÍREK – A sztár tavaly, januárban hagyta ott a The Batman produkciót – rendezőként, forgatókönyvíróként és főszereplőként egyaránt.

Egészen idáig csak találgathattunk arról, hogy Ben Affleck miért hagyta ott a Batman álomszerepét és azt az álommunkát, hogy ő írja és rendezze is a The Batman című filmet, melyet végül Matt Reeves ír és rendez is majd. Az eleinte iszonyúan elhivatott és lelkes Ben Affleck két filmben öltötte magára a köpenyes igazságosztó sötét gúnyáját: Az igazság hajnalában és Az Igazság Ligájában.

Mivel mind a két film megbukott, így a rajongók „vigyázó szemeiket” a The Batmanre vetették, különös tekintettel az oly sok felelősséget magára vállalt Ben Affleckre. Ez iszonyúan sok stresszt okozott Afflecknek, különösen a korábbi bukások, rendezőváltások, újraforgatások tükrében, amelyek miatt a sztár Jennifer Garnerrel való házassága is kezdett gallyra menni. Ami azonban még súlyosabb és egyre elmélyülő probléma volt, az az alkohol, amely egyszerre súlyosbította az új kihívások és elvárások okozta stresszt, illetve e stressz még jobban erősítette Affleck alkoholizmusát. Bár a válóok közte és Jennifer Garner között az volt, hogy a sztár megcsalta a takarítónővel, azonban eléggé egyértelműen közrejátszott az ivás is. Mindezek tükrében döntött végül úgy Ben Affleck, hogy The Batman forgatókönyvének írásáról, rendezéséről és főszerepéről is egyaránt lemond – minderről a The New York Times-nak nyilatkozott.

„Aránylag normális mértékben ittam elég hosszú ideig. Aztán mégis egyre többet és többet kezdtem inni, ahogy fokozatosan hullott darabokra a házasságom. Ez konkrétan 2015-ben és 2016-ban esett meg. Az ivás persze újabb házassági problémához vezetett.”

Tulajdonképpen tehát az alkohol vezetett ahhoz, hogy Affleck végül otthagyta a DCEU-t, egyik ismerőse meg is jegyezte, hogy a sok ivással együtt ezt nem fogja bírni.

„Megmutattam valakinek a The Batman forgatókönyvét. Azt mondta, hogy szerinte jó a forgatókönyv, de azt is gondolja, hogy halálra fogom inni magam, ha újra átesek azon, amin nemrég átestem.”

A cikkből az is kiderült, hogy egyébként Az Igazság Ligája strapás forgatása volt az, ami végképp elvette a színész kedvét a visszatéréstől, és valahol érthető is, hogy ő inkább fontosabbnak tartotta a testi-lelki egészségét, minthogy kikészüljön a szerepben, vagy a rendezői munkálatok során.

Csak remélhetjük tehát, hogy a Matt Reeves rendezésével és Robert Pattinson főszereplésével készülő The Batman kárpótol azért, ami az eddigi egyik legjobb és legelhivatottabb Batman-színész és rendező filmje lehetett volna.

Forrás: The New York Times

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu