Death Stranding 1917 köntösben? Vajon mire gondolt Hideo Kojima?

Hideo Kojima egy vadonatúj traillerel borzolja a Death Stranding és Sam Mendez 1917 című filmjének rajongóinak idegeit – persze pozitív értelemben. A Twitterére kirakott képsorok a Death Strandingből származnak, amellyel ismét a figyelem középpontjába lökte a tavaly igencsak nagy port kavart játékát. A tavaly igen szép kritikai sikert aratott, ám a gamereknél már megosztóbb játékból egy olyan videót láthatunk, amely nyilvánvalóan utal nemrég (a játék PS4-es megjelenése után jóval) vetített 1917 című filmre.

Ami viszont érdekes, hogy a film a végén filmszerűen beúszó évszám nem 1917, hanem 2020 nyara, amely nyomán azonnal elindultak a találgatások. Persze, idén jelenik meg PC-re a játék, szóval akár erre vonatkozó nyilvánvaló utalás is lehetne, azonban akár egy DLC-ről is lehet szó, amely konzolon külön megvásárolható, a PC-s verzióban pedig alapból benne lehet, valamilyen „speciális kiadás” vagy „definitív kiadás” elnevezéssel. Mindenesetre maga Hideo Kojima nem fűzött további kommentárt a videóhoz. Maga a trailer igazán látványos, szóval bármire is utalhat, kár kihagyni, még akkor is, ha még nem fejeztétek be a játékot. Spoiler nincs benne, mindössze a főszereplőt láthatjuk a játéktól meglehetősen szokatlan helyzetekben.

A játék tavaly, novemberben jelent meg eddig PlayStation 4-re és idén nyáron lesz majd játszható PC-n. Egy igen egyedi és sok tekintetben hátborzongató világban, a nem túl távoli jövőben járhatunk a Norman Reedus (The Walking Dead) által alakított, csomagfutár Sam Bridges-t irányítva. A játék kritikáját itt olvashatjátok.

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu