A vegán Joaquin Phoenix megmentett egy bocit és a borját a vágóhídról! [VIDEO]

MOZI HÍREK – Nemrég beszélt Joaquin Phoenix a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar díjátadóján a természeti erőforrások brutális kifosztásáról és az állatok jogait is felemlegette. Külön kihangsúlyozta a tehénállomány hús- és tejipar miatt igazságtalanul elszenvedett kárait. Az vegán aktivista tevékenységeiről egyébként is szintén híres színész most egy olyan videóban jelent meg, amelyben épp a vágóhídról ment meg egy tehénnek és borjának életét.

A videót konkrétan az állatok jogaiért küzdő Farm Sanctuary nonprofit szervezet posztolta ki csütörtökön. Phoenixet Pico Rivera-i vágóhídon láthatjuk, amint éppen a helyszínen segít átmenekíteni a Farm Sanctuary saját létesítményébe az állatokat. Phoenix még nevet is adott az új életet kapott állatoknak: a tehenet Liberty-nek, a kicsinyét pedig Indigónak nevezte el.

Phoenix még azt is hozzátette, hogy sosem gondolta volna, hogy éppen egy vágóhídon köt majd új barátságokat, ugyanakkor sokkal több benne a közös az objektum vezetőjével, Anthony Di Mariával, mint azt gondolta volna. Di Maria például a maga részéről arról beszélt, hogy semelyik nősténytől sem különítené el saját újszülött borját.

Persze, azért eléggé kitapintható feszültség volt a felek között, amely csak a videó végére enyhült. Phoenix a maga részéről még hozzátette, hogy bár sosem szabad feladni a harcot az állatok szabadságjogaiért, ugyanakkor néha szünetet is kell tartani és meg kell ünnepelni az új sikereket, ahogy azokat is, akik segítették a célok elérését. Csak remélni tudja, hogy e két ártatlan állat története után az emberek örökre megjegyzik, hogy még a legváratlanabb pillanatokban is új barátságok születnek.

A Joker ünnepelt főszereplője (aki elszánt vegán, nemrég írtunk arról, hogy részt vett egy ezzel kapcsolatos tüntetésen) az idei díjszezonban több igazán emlékezetes köszönőbeszédet is adott: míg a Golden Globe-on egész Hollywoodot kritizálta, egy káromkodást is megejtve, a BAFTA színpadon pedig a diverzitás hiányáért bírálta az angol díjátadót, sőt, leginkább a teljes filmipart, saját magát is beleértve.

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu