Meghalt Csukás István, a Süsü, a Mirr Murr és a Pom Pom mesék alkotója

83 éves korában meghalt Csukás István, Kossuth-díjas magyar költő, író, a Nemzet Művésze, illetve tömérdek olyan imádott mesekarakter kiatalálója és alkotója, mint Süsü, a sárkány, Mirr-Murr, Pom Pom és A nagy ho-ho-ho-horgász.

Az Újszínház Facebook-oldala A szomorú hírről számolt be: „Csukás István nevére mindenkinek felcsillant a szeme, legyen az gyermek vagy felnőtt: egyformán magával ragadott mindenkit a varázslatos mesevilág, amelyet ő szőtt körénk. Nehéz felfogni, hogy nincs már közöttünk.”

Csukás István 1936. április 2-án született Kisújszálláson. Először hegedűművésznek készült, aztán a jogi egyetemre jelentkezett, onnan ment a bölcsészkarra, de végül egyiket sem fejezte be, a Magyar Rádió diákköltők részére meghirdetett pályázata azonban teljesen megváltoztatta az életét. 1962 óta számtalan meseregénnyel és verseskötettel, továbbá megannyi rajz- és bábfilmsorozattal jelentkezett. 1999-ben Kossuth-díjjal, 2017-ben pedig a Nemzet Művésze címmel tüntették ki.

A közleményben ezt olvashatjuk: „A meséibe kapaszkodunk, hiszen Süsü, a sárkány, Mirr-Murr kandúr kalandjai, Pom Pom meséi és természetesen a Nagy Ho-ho-ho-horgász örökre velünk marad, az életünk, gyermekkorunk részeként.” Pontosan így érez most jelen sorok írója is, aki gyerekkorában imádta ezeket a műveket, akár meseregény, vagy mesefilm formájában. Csukás István több évtizedes munkássága nélkül talán most mindannyian kevesebbek lennénk.

Nyugodjék békében!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu