FILMKRITIKA – A Universal Szörnyuniverzum részeként A láthatatlan ember eredetileg egészen másféle film lett volna, ahol Johnny Deppet (nem) láthattuk volna a főszerepben. Miután Depp már tényleg „láthatatlan” lett ebben az el nem készült verzióban, Leigh Whannell és Jason Blum egy gyökeresen másfajta filmet forgatott, egy pszichológiai, enyhe horror-elemekkel fűszerezett alkotást, melynek főszereplője Elizabeth Moss, legfőbb tematikája pedig egy eldurvult #metoo sztori.

A láthatatlan ember sajtóvetítéséről furcsa érzésekkel, gondolatokkal jöttem ki… Egyszerre voltak igazán elsőrangú – főleg pszichológiai tekintetben – jól kidolgozott, történeti elemek, jelenetek, alakítások, másrészről pedig egy-két elképesztően bornírt, logikátlan, vagy hiteltelen megoldás és ripacskodás is. No de kezdjük is az elején, a történettel (spoilermentesen).

Ez az ex, tényleg nagyon ex… Vagy mégsem?

Cecilia Kass (Elizabeth Moss) mérgezőbb kapcsolatban már nem is élhetne… Párja, Adrien Griffin (Oliver Jackson-Cohen) maximálisan irányítani akarja, testi-lelki terrorban tartja, ezért úgy dönt, hogy faképnél hagyja a férfit, ám az egyáltalán nem is olyan egyszerű…

Egy igencsak hatásos jelenet után végül Adrien úgy dönt, végez magával, vagy talán mégsem? Cecilia különféle apró jelek, hangok, észlelések nyomán veszi észre egyre inkább, hogy exe mintha még mindig ott lenne körülötte. Az események egyre jobban eldurvulnak és a nőnek már szerettei, barátai és saját épsége, élete iránt is aggódnia kell.

A volt barátnő meséje

A #metoo sztorilánc pszichológiai, logikai téren általában véve jól fel van építve, hiteles és Elizabeth Moss (aki már A szolgálólány meséjében és A bűn királynőiben is bizonyított hasonló karaktereknél) is rendkívül meggyőzően, rutinosan hozza a figurát. Moss szemében ott ül a meggyötörtség, a rettegés, de amikor harcolnia kell azért, hogy higgyenek neki, hogy komolyan vegyék, vagy saját magáért és a szeretteiért is, akkor lehetetlen nem szimpatizálni vele. Alapvetően a film első felében egy igen jól kidolgozott „stalker” (kb.: megfigyelő-zaklató angolul)-sztorival van dolgunk a film első felében, amely, ha nem is feltétlen passzol H.G. Wells eredeti elképzeléséhez, de önmagában azért megáll a lábán.

Az is elfogadható, hogy ez a film végsősoron kevésbé „A láthatatlan ember”, hanem inkább „A láthatatlan ember ex-barátnője”, annyira Moss karakterére épül fel az egész film. Annál is inkább, mert a színésznő remek alakítása és a feszültség tekintetében szintén elsőrangúan megrendezett jelenetek, kameraállások is ott vannak a topon.

Amit nem láttál jönni

Sajnos a film második felében a jól kialakított logika, a szereplők hihetősége, hitelessége némileg megbicsaklik, bizonyos személyek kénytelen olykor olyan, teljesen karakteridegen döntéseket hozni, amelyeket csak amiatt tesznek, hogy a cselekmény megfelelőképpen alakuljon. Ez eléggé bántó, különösen azért, mert egészen addig hiteles, jól konstruált dramaturgiával van dolgunk.

Végül a film a legvégét egy erőltetett, megerőszakolt, egyszerre kiszámítható és hatásvadász csavarral zárja le, ami különösen kiábrándító a film egyébként összességben jól felépített története és pszichológiája tekintetében.

Szerencsére azért koránt sem „nézhetetlen” ez A láthatatlan ember, sőt, az utóbbi idők egy jobbik thrillerjéről van szó. Remekül adagolt feszültség, az általában véve kifejezetten jó alakítások (főleg Elisabeth Moss-é az), és a film nagy részében – a sci-fi alapsztori ellenére is – hiteles történet a film pozitívumai, pár felesleges „pálfordulás” és hiteltelen csavar és túltolt befejezés a kisebb negatívumok. Összességben azért egyszer megnézős, de mindenképpen ajánlott alkotás.

-BadSector-

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!