Project G.G.: Hideki Kamiya új projektje

Project G.G. – Úgy tűnik, hogy ez lesz a Platinum 4 második „része” (az első a The Wonderful 101 Remastered Kickstarter-kampánya volt).

A japán Famitsu eheti kiadásában olvashatunk először a PlatinumGames játékáról, ami Hideki Kamiya hőstrilógiájának utolsó része lenne. (Az első kettő feltehetőleg a Viewtiful Joe, illetve a The Wonderful 101 lehet.) A Project G.G. a magazinban olvasható interjú szerint (itt Kamiya mellett Atsushi Inaba, a stúdió vezetője és felelős alelnöke szólalt meg) Kamiya rendezése alatt készül, és Inaba hozzátette, hogy a felhasználói elvárásokkal szembe fognak menni, de jó értelemben véve. Kamiya szerint a Viewtiful Joe Kamen Rider-szerű volt (egy srác hőssé változik), a The Wonderful 101 pedig ugyanezt a gondolatmenetet követte, de egy csoporttal, ám a Project G.G.-ben egy óriás méretű hősről van szó, ami hasonlít az ázsiai szigetországban népszerű Ultraman elképzeléséhez.

Inaba szerint a Project G.G. műfaja „valami-valami, akció, valami-valami” lesz, és Kamiya is megerősítette azzal a gondolattal, hogy bár fontos, hogy akciójátéknak látszon, de nem kizárólag akcióra összpontosít majd a játékkal, ami Inaba nyilatkozata szerint „az összes létező platformon” meg fog jelenni. (PC, PlayStation 5, Xbox Series X, Nintendo Switch?) A projekt még a kezdeténél tart, úgyhogy a csapat még nem állt össze, de mivel Inaba szerint egy száz fős stúdiót nyitottak Tokióban (már tizenöten ott is vannak), ezért keresnek is embereket. Inaba még azt is elmondta, hogy több befektetési ajánlatot kaptak, amik hasonlóak voltak a Tencentéhez, de mivel a PlatinumGames szabadsága kockán forgott, azokat elutasították. (És itt még Kamiya poénosan megjegyezte, hogy szomorú, mert Takahisa Taura, a Nintendo Switch-exkluzív Astral Chain megelőzte a felmérésben, ahol az volt a kérdés, hogy mely alkotóval dolgoznának együtt szívesen.)

Inaba még elárulta, hogy a Project 4 utolsó része (és a Project G.G. a második, de a site-ot még nem frissítették, ám a forrás megbízhatósága miatt nem kétkedünk…) titkos, de valami Platinumos és érdekes lesz. Mindenesetre a Project G.G. valami más lesz, így a stúdiótól szokatlan alkotásra lesz érdemes felkészülnünk.

Lassan megtudjuk, hogy mi lesz a Platinum négyese…

Forrás: Gematsu, WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu