Project G.G.: a PlatinumGames első teljesen önálló játéka lesz [VIDEO]

A PlatinumGames tokiói stúdiója is várja az új alkalmazottakat, igaz, nem biztos, hogy ők is dolgoznak majd az első teljesen független projekten, amit Hideki Kamiya (Resident Evil 2, Viewtiful Joe, Okami, Bayonetta, The Wonderful 101) rendez majd.

Kamiya üzenete szerint tizennégy év kellett ahhoz, hogy a rajtvonalhoz eljusson a PlatinumGames. Ezalatt azt érti, hogy mindig is a saját IP-ik megalkotása és önkiadása felé tartottak a csapat tagjai. Bár több játékot is készítettek (mások IP-iből példa a NieR: Automata, teljesen eredeti elképzelésként pedig a Bayonetta vagy az Astral Chain említhető), de a stúdió eddig csak fejlesztő volt, kiadó nem. Másokkal álltak szerződésben, és a másik fél volt mindig is a kiadó.

Kamiya szerint könnyű úgy gondolni a játékaira mintha azok az ő gyerekei lennének: sokáig tart „felnevelni” őket, és sok szeretet igényelnek, csak a játékok megjelenése után neki eddig nem volt lehetősége mondjuk folytatást készíteni, vagy átportolni valamelyik alkotását egy másik konzolra. A Project G.G. (ami még egy ideiglenes cím) más lesz: ez 100%-ban a PlatinumGames tulajdona a történettől a koncepción át a marketingig. Ennek azért vannak kockázatai, és több felelősséget is kell vállalnia a stúdiónak, ám Kamiya úgy véli, hogy ezt átalakíthatja motivációvá, amivel a játék is jobb lehet.

A Project G.G.-ből megérkezett egy teaser trailer és pár kép is. Továbbá hivatalos, hogy a Platinum 4-ből ez a második.

A Platinum 4 harmadik Platinum 4 az új, tokiói stúdiót takarja. Jelenleg több alkalmazottat is keresnek a játéktervezőktől kezdve a programozókon, művészeken, producereken és projektmenedzsereken keresztül a hangokkal foglalkozó személyekig. Itt most nem megyünk bele Kenichi Sato, a PlatinumGames vezérigazgatójának üzenetébe azon kívül, hogy bevezeti a Platinum 8-at (ez nyolc olyan alapelv, amit napi szinten alkalmaznak a stúdiókon belül, nem részletezte, hogy mik is ezek), hanem azonnal rátérünk arra, amit a stúdióvezető Atsushi Inaba mondott.

A PlatinumGames tokiói irodája a konzolos élő szolgáltatásos játékfejlesztésre fog koncentrálni. Azaz: élő szolgáltatásos (live service) játékokat szeretnének csinálni – ilyesmit csinál a Ubisoft (Rainbow Six: Siege) vagy az Electronic Arts (Battlefield V) is: a játék megjelenése után hosszabb távon bővítik a fejlesztők azt. Itt fog dolgozni Motoi Fujita (a stúdió rendezője; ő több mobilos élő szolgáltatásos játékon is dolgozott, pl. FIFA Mobile), David Scripps (játékkliens-mérnök; ő is az EA Japannál dolgozott mobilos címeken 2013 és 2019 között), Miki Sato (projektmenedzser; FIFA Mobile, FIFA Mobile China), és Takahisa Sugiyama (játéktervező; FIFA Mobile) is. Tehát úgy tűnik, hogy az Electronic Arts japán divíziójából sokan átjöttek a PlatinumGameshez.

Sok szerencsét nekik, és a Project G.G. tényleg a PlatinumGames Ultramanjének tűnik…

Forrás: Gematsu, Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu