Square Enix: nincs tervben kizárólag next-gen fejlesztés!

A japán kiadó: a Square Enix megerősítette, hogy nem fognak kapásból csak PlayStation 5-re és Xbox Series X-re fejleszteni!

A Square Enix előző negyedéves pénzügyi jelentése február 5-én volt, és a kiadó a minap publikálta ennek dokumentált változatát. Itt van egy kérdezz-felelek rész, és az egyik kérdés elég jó: „Meg tudnák-e osztani a jelenlegi és következő generációs konzolokkal kapcsolatos fejlesztési gondolkodásmódjukat?” A válasz az volt, hogy a next-gen konzolok (tehát a PlayStation 5 és az Xbox Series X) visszamenőleges támogatással is rendelkezni fognak, és így jelenleg az a tervük, hogy az új játékok a kurrens-gen konzolokra (tehát PlayStation 4-re, Xbox One-ra, illetve ezek erősebb kiadására, a PlayStation 4 Pro-ra és az Xbox One X-re) és a next-gen masinákra egyaránt megjelenjenek. Ezért „valamivel később” fognak csak kizárólag next-gen játékokat fejleszteni. Volt még egy olyan kérdés is, hogy a Final Fantasy VII Remake (első epizódjának…) március 3-áról április 10-ére való elhalasztása hátráltatta-e a következő felvonás fejlesztését vagy megjelenési terveit. A válasz erre egy egyszerű nem volt.

Hátrább azokkal az agarakkal! A Square Enix-től nem nagyon hallottunk még next-gen ötleteket, leszámítva az Outriders-t! Egyáltalán mik lehetnek ezek a kizárólag next-gen játékok? Egy új Final Fantasy? Az reális volna. Egy új Tomb Raider? Áh, a reboot trilógiáját befejezték. Egy új Deus Ex? Nos, abban már kétkedünk. De ezen túl gőzünk sincs! A Square Enix nem nagyon beszél arról, hogy mi a cég tervei – és az, hogy valószínűleg egy-két évig nem is lesz csak PlayStation 5-ös, Xbox Series X-es játékuk, csak tovább ködösíti a szituációt…

És ha belegondolunk, a Final Fantasy VII Remake folytatása (mert hogy egy részben nem fogják letudni, annyi szent…) akkor szintén elérhető lesz PlayStation 4-re, hiszen még időt kértek a csak next-gen fejlesztésekre. Jó, tuti majd meglépik, hogy a szeptemberre eltolt Marvel’s Avengersből csinálnak egy PlayStation 5/Xbox Series X verziót, de ez nem tűnik valami biztató szituációnak.

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu