DualShock 5: kábelmentesen tölthetjük?

A Sony nagy eséllyel egy wireless megoldást próbál majd felhasználni a next-gen kontrollerben, amit mindenki DualShock 5-nek hív még úgy is, hogy a Sony ezt még nem erősítette meg.

Szóval van itt egy újabb szabadalom a Sony-tól, ami egy wireless töltőadapterről szól. Bár a DualShock 4-et említi a cég a dokumentációban, szerintünk nyugodtan gondolkodhatunk előre is. Ezt az adaptert a kontrollerünk hátuljához csatlakoztathatjuk, hasonlóan az igencsak fura hátsó gombos kiegészítőhöz, amiről korábban írtunk. Az érdekesség? Az adapteren lennének olyan gombok, amiket programozhatunk, és használhatunk játékokon belül is. Ezzel pedig en bloc a Sony jellemezte a hátsó gombos kiegészítőt, ami a DualShock 4-hez már kapható is.

A szabadalmat február 27-én publikálták, és lehetséges, hogy a plusz gombos kiegészítővel is már ebbe az irányba akart a Sony menni. Persze, itt a kényelem kérdése felmerülhet (mert azért a kontroller így súlyosabb lesz, plusz a fogása is meg fog változni – a DualShock 4-es kiegnél legalább úgy formálták, hogy ne legyen zavaró formájú), de ha alapállapotban lerakjuk az asztalra a kontrollert, ami alatt így ott lenne a töltőként is funkcionáló kiegészítő, az viszont jó elképzelés lenne. Esélyes, hogy a Sony sem döntött még erről – pláne azért, mert a PlayStation 5 árazása kulcsfontosságú lesz a Microsoft új terméke, az Xbox Series X ellen, és ha valahol le kellene vágni pár kanyart, akkor itt megtehetnék…

Mindenesetre ha a Sony megoldja, hogy kábelmentesen, könnyen tölthető legyen a DualShock 5, az egyrészt kényelmileg lenne hasznos nekünk, másrészt pedig nekik ez egy jó marketinges húzás lenne… legalábbis addig, amíg a Microsoft be nem jelenti az ő megoldását. Ez is megeshet.

A PlayStation 5 és a DualShock 5 is valamikor az év végén startol el. A konzol és a kontroller ára sem ismert még – az előbbinél biztosan befolyásoló tényező lesz az új Xbox árazása.

Forrás: PSL

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu