Destiny 2 – Két nagy segítség

A Destiny 2 teljesen berántott. Gondolom, sokan vannak így ezzel, hiszen nap mint nap látom ugyanazokat az embereket velem együtt játszani. Sajnos azonban nem haladtam úgy, ahogy szerettem volna. Az állandó keresgélés, meg a toronyba járkálás fegyverért nagyon sok időt elvett. Igen, értem én, hogy az is a játék része. A keresd meg a 9. macskát is a Dreaming City -ben, meg a 39. data fragmentet is a Marson igen szép küldetések. De szerintem egy ilyen, direkt nem túl jó térképpel megáldott és hatalmas területekkel rendelkező játékban ez csak az első pár órában tűnik mókásnak. A toronyba járkálás bosszankodva verseny első helyezéséért pedig senki nem akar küzdeni ugye?

 

A megoldás pofon egyszerű!

 

Használjuk az eszünket és ezzel együtt a netet. Az életben maradásnak manapság is vannak szabályai. Az egyik az, hogy ha van egy nagy problémád, amire nem tudod hirtelen a választ, akkor nézz körül a neten, hiszen szinte biztos, hogy nem nálad fordul elő először ez, és ha így van, akkor mások már megtalálták rá a megoldást. Vagy legalábbis keresik.

Ez ebben az esetben is így van. Két weboldalt ajánlok az alábbiakban, amelyek megkönnyítik a későbbiekben a Destiny-s életed. Az egyik ezek közül a braytech.org.

Ez az oldal zseniális a maga nemében. Szüksége van egy belépéshez ahhoz, hogy használhasd és ehhez a steam azonosítódat kell használni. (A konzolos azonosítókkal is be lehet lépni természetesen.)

És itt hadd térjek ki a BIZTONSÁGRA! Ugye nem szeretnéd, hogy ellopják az accountod? Nos, erre fejlesztette ki a steam a kettős beléptetést, amely többféle lehet. Én az applikációt ajánlom. Letöltöd a telódra, belépsz, onnantól van egy authenticatorod és amikor a steamen bárki be akar lépni a te adataiddal, kell neki az a kód, amit CSAK a te telefonod tud megadni! (Persze fel kell készülni arra az eshetőségre, hogy ellopják, vagy elvész a telefonod, de ez már egy másik cikk lesz).

Szóval, ha két faktoros azonosításod van és belépsz a braytech.org -on az accountoddal, akkor kis várakozás után betölti neked az ÖSSZES adatot, amit fellel a karaktereidről. A teljesség igénye nélkül:

  • melyik questben épp hol tartasz (SZÁMSZERŰEN mondja meg, hogy hol tartasz, tehát a játék %-os adatait elfelejtheted. Pontosan tudni fogod, hány killnél tartasz és mennyi kell még!)
  • a küldetéseknél nagyon hasznos még, hogy azt is láthatod, hogy ha azzal a steppel megleszel, akkor mi fog következni és hány lépés van még hátra!
  • melyik helyszínen hány macskát, nyulat, data fragmentet stb. találtál már meg és azok hol voltak PONTOSAN! Ráadásul azt is megnézheted, ami hiányzik.
  • még a regio chestek pontos helyét is mutatja
  • az összes progressed, azaz, pl. hol tartasz a valor vagy glory rankban, melyik bolygó vezérnél hányadik szinten vagy.
  • természetesen a triumph -ok állapotát is megnézheted
  • azt is megnézheted, hol tartanak a heti küldetések és bounty-k

 

Röviden, az ÖSSZES adatod, azokat is, amelyeket a játékban nem is látsz! Csak a böngészéssel el lehet órákat tölteni, szóval nagyon ajánlott a megnézése. Mobil applikációról nem tudok, hogy lenne, de az oldal reszponzív, szóval ez nem gond. Buszon, villamoson is lehet böngészni, ha van neted.

Toronybajárkálhatásosságotokért

 

A Destiny Item Manager (DIM) a nevében mutatja a funkcióját. A tárgyaidat tudod vele menedzselni. Ez nem lenne annyira nagy szám, ha nem lenne hozzá applikáció! A weboldalon a tárgyaid tudod nézegetni, és ÁTADNI a karaktereid között. Ez a weboldalon is működik mondjuk, de az appban sokkal könnyebb a használata. Ez pontosan azt jelenti, amit elsőre gondolsz. Miközben mész épp a küldetés helyszínre, szépen átveheted a másik karaktered zsákjából, vagy a bankodból azt a fegyvert a saját zsákodba, amelyikre majd szükséged lesz. Ehhez egyáltalán nem kell a toronyba menni!

Persze, ha a nigtfall lelockolja a cuccaid, akkor ezzel sem tudod azt meghekkelni, de arra mindenképp ajánlatos használni, hogy pakolgass. Ezen kívül arra nagyon jó még, hogy szintén utazgatva tudod eldönteni, melyik az a fegyver, amit megtartasz és melyik az, amit majd bedarlász. Igaz, ehhez jó memória kell, mert az appban nem lehet szétszedni a fegyvereket, de az összes statját látod mindegyiknek, méghozzá SZÁMOKKAL!

Most hirtelen ennyi volt. Jó böngészgetést és amit ne feledj! Mielőtt elkezded ezeket használni, állítsd be a biztonságos használatot a steamen, vagy a konzolon, nehogy a végén ellopják az accountod és sírás legyen a vége!

-MORiARTY-

 Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here sincs 2019.