Két PlayStation 5 és Xbox modell jön az év végén?

A Sony és a Microsoft akár már az év végén is kapásból két PlayStation 5 vagy Xbox modellel támadhat – kérdés, hogy ezt marketingben hogyan fogja a két cég megoldani…

A NeoGAF fórumon a VFXVeteran nevű ipari illető azt írja, hogy mind a két cég két konzolvariánssal készül a következő generáció rajtjára. Így a félgenerációs frissítés nem fog megtörténni (ahogy a jelenlegi generációban láthattuk a PlayStation 4 Pro-val és az Xbox One X-szel), mégpedig azért, hogy ezek az erősebb konzolok a teljes hét éves ciklust lefedhessék, és hogy az ez idő alatt készülő játékok is fussanak rajtuk.

Az Xbox Series X a maga 12 TFLOPS-os számítási teljesítményével állítólag az erősebb, bemutatott modell, és az illető szerint lesz egy alap Xbox Series X modell, ami szerintünk Xbox Series S néven jelenhet meg.

A PlayStation 5-ből is két modellre készülhetünk VFXVeteran szerint. Az alap PS5 9 TFLOPS-ot tud (a PlayStation 4 Pro 4,2-re képes, az Xbox One X pedig 6-ra!), az erősebb kiadás pedig a Microsoft csúcskategóriás modelljével fog versenyezni. A posztoló úgy véli, hogy a drágább konzolokért a Sony és a Microsoft is sok pénzt kér majd – ő 600 dollárt írt, ami euróról átszámítva már kétszázezer forint felett lenne. Bár nem tudja, hogy a PlayStation 5 erősebb modellje mikortól lesz kapható, úgy gondolja, hogy a Sony egyszerre elindítja mind a két konzolt. Többet pedig ő maga sem tud.

Persze ez még nem hivatalos, így nem szabad teljesen komolyan venni a fentebb olvashatóakat… egészen addig, amíg a Sony és a Microsoft bejelenti, hogy már az év végén két modell lesz a két next-gen masinából. Mindenesetre az furcsa, hogy már most duplázhatnak a konzolgyártó cégek, és ez a Nintendo malmára hajthatja a vizet, hiszen náluk könnyen megkülönböztethető a Switch és a Switch Lite…

Forrás: NeoGAF

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu