Ma húszéves a PlayStation 2, minden idők legjobban eladott konzolja [VIDEO]

A Sony PlayStation 2-jét 2000, március 4-én dobták piacra, Japánban. Örökre megváltoztatta a videojátékipart.

Elképesztő belegondolni, hogy a PlayStation 2 már 20 esztendős – Japánban egészen pontosan ennyi idő óta, ezen a napon került a boltokba. Ken Kutaragi, a PlayStation akkori főnöke nyilatkozataiban konkrétan már arról beszélt, hogy a Sony vadonatúj konzolját a Mátrixhoz hasonlította. A többi már maga történelem. A gépet összesen tizenhárom éven keresztül gyártották és 155 millió példányban kelt el, a legnépszerűbb játékokból pedig akár 5-10 millió példányt is megvásároltak. A legnagyobb példányszámban megvásárolt játék a Rockstar-klasszikus, a Grand Theft Auto: San Andreas volt, ebből 17.33 milliót értékesítettek.

A PlayStation 2-t egyébként elég hamar feltörték, és Magyarországon, használtan szinte csak feltört gépet lehetett vásárolni, nem is beszélve a konzolos játékok értékesítéséről, amely a 2000-es évek legelején igencsak gyerekcipőben járt nálunk.

A világ fejlettebb részein természetesen a PlayStation 2 szoftvereladása virágkorát élte, és a hatalmas katalógusának köszönhette a masina, hogy alaposan lehagyta a riválisait: a már haldokló Segát, az akkoriban kicsit visszaszorult Nintendót (amelynek a 2006-os Wii konzoljáig kellett várni, hogy ismét az élre törjön) és a Microsoft legelső Xboxát is.

A PS2 olyan legendás exkluzív címeket tudhatott magának, mint a Devil May Cry, a Tekken, a Soul Calibur 3, Metal Gear Solid 3, a Kingdom Hearts, a Final Fantasy X, az ICO, a Shadow of the Colossus, a God of Wars, a Jak and Daxter és a Gran Turismo. Emellett a Grand Theft Auto-sorozat három legendás része: a GTA III, a Grand Theft Auto: Vice City és az említett Grand Theft Auto: San Andreas is először a PlayStation második generációs konzoljára jelent meg és ezen a platformon mindhárom cím iszonyatos eladásokat produkált.

Érdekesség, hogy a márciusi megjelenés csak Japánra vonatkozott, az USA-ba csak október 26-án, Európába pedig november 24-én érkezett. 2004-ben egy slim verziót adtak ki a konzolból, amely ismét hatalmas sikert aratott és ahogy ez a konzoloknál lenni szokott, az a verzió vált standarddá, mielőtt hosszú évekkel később el nem tűnt a boltokból.

A PlayStation 2 14 évig volt aktívan a piacon és összesen 1537 játék jelent meg rá. A két utolsó játék, a FIFA 14 és a Pro Evolution Soccer 2014 már nem arattak túl nagy sikert, ettől független annyi klasszikus köthető e legendás konzolhoz, hogy mindenki csak ezen keresztül emlékszik rá.

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)