Koronavírus: három újabb érintett rendezvény

Koronavírus – Van, amelyiket töröltek, és van, amelyiket csak elhalasztottak.

A Mojang, a Minecraft fejlesztőcsapata vagy komoly lépést tett, vagy túlzásba vitte – ők bejelentették, hogy a Minecraft Festivalt nem fogják megtartani a floridai Orlandóban. Ez még rendben van, de szeptemberben tartották volna meg a rendezvényt, mégpedig egy három éves szünet után. Az indok a törlés mögött: a koronavírus okozta káosz, és mivel a cég partnerei, producerei és kiállítói szerte a világból jönnének, most nem lenne jó ötlet összeülniük, állítja a Mojang. Ezért inkább elhalasztják a visszatérést, hogy biztosíthassák: a jövő évi fesztivál olyan kiváló lesz, amit a közösségük elvár és megérdemel.

Az Electronic Arts is beállt a sorba – ők vagy elhalasztanak Apex Legendes vagy FIFA 20-as eSport-versenyeket, vagy kapásból törlik azokat. Az Apex Legends Global Series pedig pár nap múlva indult volna, úgyhogy a battle royale-lal eSportolók alól kihúzták a szőnyeget. Az Electronic Arts azzal indokolta ezt, hogy a közösség és a résztvevők, kiállítók és a stáb egészségét tartják a legfontosabbnak, és bár az ilyen döntést nem könnyű meghozni, de az események miatt inkább jobb, ha elmarad a buli. Itt olvasható a lista az EA érintett rendezvényeiről.

Aztán a harmadik érintett esemény a Game Connection America 2020, amit határozatlan ideig elhalasztottak a koronavírus miatt, és ezt a kaliforniai San Francisco polgármesteri hivatala, továbbá a kaliforniai közegészségügyi minisztérium is javasolta. (És mivel Los Angelesben, egy másik nagy kaliforniai városban egészségügyi vészhelyzet van, érthető…)

A szervezőcsapat beismerte, hogy keményen dolgoztak az utóbbi fél év során, hogy minden kész legyen a Game Connection Americára – még a helyszíneket is lefoglalták már. A Let’s Meet mind az öt tervezett napon megtartják (március 16-a és 20-a között), de javasolják, hogy akik nem lesznek San Franciscóban, használják a Custom Virtual Location opciót az időpont szervezésére, míg az ott tartózkodók a Custom Location segítségével áttehetik egy olyan időpontra, hogy az üzleti partnereknek és a résztvevőknek is megfelelő legyen.

Vajon az E3-nak mikor fellegzik be?

Forrás: Gamesindustry, Gamesindustry

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu