Call of Duty Warzone: kisebb/nagyobb csapatok, több játékos

A rövid idő alatt több millió játékost elérő free-to-play Call of Duty battle royale körül már most komolyabb tervek vannak.

A fejlesztők (Infinity Ward, Raven Software, de a Sledgehammer is besegített) már most gőzerővel dolgoznak a játék támogatásán, mert igen, ez is egy élő szolgáltatásos termék, ami tehát a rajt után folyamatosan bővülni, módosulni fog. A USA Todaynek adott interjúban beszélt is pár dologról Patrick Kelly, az Infinity Ward társvezetője.

Szerinte több csavart is behoztak a Warzone-nal a battle royale műfajba, és úgy gondolja, hogy a játék világa igazán egyedi lesz – ezzel kapcsolatban azt szerették, hogy realisztikus és hihető legyen, és emiatt igazi városok és világ körüli helyszínek után modellezték azt. Azt akarta a csapat, hogy a játékban található összes épület (és abból több ezer van!) olyan valósnak látszódjon, amennyire az csak lehetséges. Repülőtér, vasútállomás, belváros, farm, kisváros, több régiót is lefedtek.

Kelly még elárulta, hogy először csak 150 játékossal próbálkoznak a Call of Duty Warzone-ban, ami több az eddig megszokott 60-100-as játékosszámnál, de a stúdión belül, belsőleg már 200 játékossal kísérleteznek. Erről azt mondta, hogy egy kicsit később érkezik ez a frissítés, úgyhogy egy kis ideig még ne számítsunk 200 játékos mérkőzésekre (pedig eléggé jól hangzik papíron).

Jelenleg a Call of Duty Warzone-ban három fős csapatokkal próbálkozhatunk, de az Infinity Ward itt is kísérletezik – akár egyedül, vagy ketten is játszhatunk, de a stúdió négy, illetve öt fős csapatokkal már teszteli a Warzone-t (sőt, kilencig is elmentek), de a megjelenésre egy olyan koncepciót akartak, ami már bevált.

A Call of Duty Warzone már ingyenesen elérhető PlayStation 4-en, Xbox One-on és PC-n, és tegnap már beszámoltunk arról, hogy mennyire kirobbanó rajtot vett az új battle royale. Emiatt pedig mondhatjuk, hogy a műfaj köszöni szépen, de él és virul.

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu