Bizonytalan a Halálos iramban játék megjelenése, miután a negyedik filmet elhalasztották

A koronavírus további dátumokat ír felül, filmeket, rendezvényeket, és most már játékok megjelenését is elhalasztja.

A szórakoztatóipart egy erősebben befolyásolja a koronavírus csapása. Az izoláció, a rendezvények és találkozók leállítása és a moziba járás szünetelése mellett úgy tűnik, a pandémia most már a videojátékok megjelenését is befolyásolja.

Mondjuk ebben az esetben érthető is, hogy a Fast & Furious Crossroads megjelenését eltolják, hiszen ez a játék a következő Halálos iramban film moziba kerülésére épített volna igen erősen. Bár a játék elvileg „a filmtől független” (legalábbis, ami például a történetét illeti), mégis, az üzleti stratégia erősen a Vin Diesel főszereplésével készült mozira épített. Az amerikai kiadó, a Bandai Namco kijelentette, hogy szorosan a patnereikkel együtt dolgoznak a Universalnál és a játék fejlesztése a terv szerint halad.

Ami viszont a Codemasters-t, az európai kiadót illeti (illetve a fejlesztőcsapat, a Slightly Mad Studios is hozzájuk tartozik), ők viszont elismerték, hogy a Fast & Furious sorsa „bizonytalan” és hogy „a megfelelő pillanatban lesz majd hivatalos bejelentés is a játék új megjelenéséről, miután az egyeztetések megtörténtek a disztribútorral.”

A Project Cars fejlesztőinek új játékát még maga Vin Diesel és Michelle Rodriguez mutatta be a The Game Awards rendezvényen.

Forrás: Morningstar

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu