Újabb cég állt ki a GeForce Now mellett

Az Epic Games vezetője, Tim Sweeney nincs egyedül – róla korábban írtuk, hogy ők azért kiállnak a GeForce Now mellett még úgy is, hogy annyira sok játék az Epic Games Store-ról nem támogatja az Nvidia rendszerét.

A Ubisoftról van szó – őket pedig nem nagyon érdekli az, hogy a Google Stadiával erősen kokettálnak. (Emlékezzünk csak vissza, a Google Stadiát felvezető tesztelés, a Project Stream 2018-ban pont az Assassin’s Creed: Odyssey-t használta!) Ők kiállnak a játékstreamelés mellett még úgy is, hogy az Nvidia rendszerében több játékkönyvtárunkból (pl. Steamről) streamelhetjük az ezt támogató játékokat úgy, hogy azok egy erős felhő alapú PC-n futnak.

Chris Early-t, a Ubisoft partneri kapcsolatokért felelős senior alelnökét maga az alkalmazója interjúvolta meg, és azt mondta, hogy ha valaki megvette a francia kiadó valamelyik játékát PC-n, akkor ők hadd játsszák azt ott, ahol csak szeretnék. Szerinte a kiadónak a cross-play és a cross-progression a cél, úgyhogy megosztott multiplayert és eredményeket akar, hogy platformtól függetlenül ott folytathassuk, ahol abbahagytuk. Erre példa lesz már a The Division 2 is a Google Stadián a Stadia és a PC között. (És ha már Google Stadia, a UPLAY+, a cég előfizetéses rendszere is el fog itt is startolni az év folyamán.)

Még elmondta, hogy a mobilos eszközökön még jelentősen növelni kell a sávszélességet, hogy a játékstreamelés komolyabban elterjedhessen. Amíg az 5G nagyobb körben nem lesz elérhető, nem lesz az utcán, a buszon elegendő sávszélességünk (és adatforgalmilag is küszködnénk…), úgyhogy ő még türelmes.

Tehát ők támogatják az Nvidia rendszerét, amit azért jó látni, mert mostanában többen is kihátráltak a GeForce Now mögül. Emlékezzünk csak vissza: az Activision Blizzard, a Bethesda, és a 2K Games/Take-Two is úgy határozott, hogy nem akarják a játékaikat elérhetővé tenni a februárban négy évnyi béta után elindított szolgáltatáson. (Mind a három lelépésről beszámoltunk az utóbbi egy hónap során.)

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu