PlayStation 5 vagy Xbox Series X? Melyiket tartják jobbnak a fejlesztők?

A Kotakunak író Jason Schreier szerint amikor a fejlesztők a PlayStation 5 vagy Xbox Series X oldalára állást mérlegelik, akkor a Sony felé billen a mérleg nyelve.

Schreier a legújabb Kotaku Splitscreen podcasten beszélt élményeiről. Szerinte azok, akik mind a két konzolra rálátással rendelkeznek és beszélt is velük az utóbbi hónapok során, úgy gondolják, hogy a PlayStation 5 az egyik legjobb hardver, amivel dolgozhattak (és amire fejleszthetnek), mert sok dolog igazán forradalmi lett. Úgy véli, hogy az általános közvélemény szerint mind a két konzol (azaz a PS5 és az Xbox Series X is) nagyon erős, és sokban hasonlítanak is egymásra, de eközben mind a két vas máshogy csinál bizonyos dolgokat. Szerinte a Sony marketingje miatt most az a narratíva, hogy az Xbox Series X egy erősebb konzol lesz, és a „kékek” marketingje talán súlyos hiba is lehet a konzolgeneráció során.

Schreier azt állítja, hogy a TFLOPS-beli különbségek ellenére a Microsoft masinája nem olyan jelentőségteljesen erősebb gép. És ezt a Sony kihasználhatja, ha a PlayStation 5 olcsóbb lesz, vagy jobb nyitócímekkel támad, de szerinte a Sony marketingje most hibázik. És most a következő hetek, hónapok során arról lesz közbeszéd, hogy az Xbox Series X egy erősebb platform, miközben ő folyamatosan üzeneteket kap másoktól, hogy a Mark Cerny-féle bemutató (ő volna a PlayStation 4, a PlayStation Vita és a PlayStation 5 vezető tervezője…) szerint inkább az ötös játékállomás tűnik jobbnak. (Mi meg zárójelben annyit mondunk, hogy akkor valamiféle példát is kellene mondani, mert ez így picit fanboy megnyilvánulásnak tűnik.)

Amit viszont James Cooper (Insomniac Games, Naughty Dog, Codemasters, Crytek – megfordult pár helyen már…) ír a Twitteren, az már sokkal földhözragadtabb kommentnek tűnik: „Papíron a PlayStation 5 SSD-je azt jelenti, hogy a fejlesztőknek egy kicsit kevesebbet kell aggódniuk a pályák streamelésével és a memória mikromenedzsmentjével – ezek hatalmas időt elvisznek a fejlesztési ciklus vége felé, és ezek sok bugot okoznak. Ez azt jelenti, hogy a crunch [az erőltetett menet] csökkentésében is akár segíthet!” Itt a streamelés alatt a pályák betöltésére gondol, nem internetes streamelésre.

Akár PlayStation 5 vagy Xbox Series X, mindkettő az év végén érkezhet. Hogy mennyiért, azt nem tudjuk.

Forrás: WCCFTech, Twitter

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu