NieR: Automata: még mindig szárnyaló eladások, nemsokára Xbox Game Passon is

A 2017 márciusában (Japánban pedig 2017 februárjában) megjelent játék, a NieR: Automata, amin a PlatinumGames dolgozott, ismét elért egy nagyobb mérföldkövet.

A Square Enix (a kiadó) bejelentette, hogy a NieR: Automatából eddig összesen négy és fél millió példány kelt el. Ebbe a fizikai (lemezes) és digitális értékesítéseket belevették. Ezzel kimondhatjuk, hogy kb. 10 hónap kellett fél millió értékesítéshez, ugyanis a 4 milliós küszöböt még tavaly májusban lépte át Yoko Taro játéka, ami az eredeti PlayStation 4-es és PC-s megjelenés után 2018 júniusában Xbox One-ra is kijött, aztán tavaly februárban érkezett a Game of the YoRHa Edition PlayStation 4-re és PC-re.

Eközben a játékból a Become as Gods Edition nemsokára megjelenik az Xbox Game Passon. A Square Enix azt is bejelentette, hogy április másodikán lép a NieR: Automata Become as Gods Edition a Game Pass konzolos verziójára, így a PC-s verzió nem érintett. Amúgy a Become as Gods Edition tartalmazza a 3C3C1D119440927 DLC-t (aki szerint ez furcsa név, annak annyit mondanánk, hogy a NieR: Replicant kurrens-gen újrakiadásának a számozása négyzetgyök alatt 1,5, magát a számot nem merjük leírni), amiben egy-egy kosztüm van 2B-nek, 9S-nek és A2-nek. Mind a három a NieR: Replicantból származik, és ezeken felül alküldetések is jönnek a DLC-vel három eltérő kolosszeumban. Aztán a játéknak ez a verziójában van még három pod skin (Cardboard, Retro Grey, Retro Red), egy Grimoire Weiss Pod, és egy Machine Mask kiegészítő is.

Úgyhogy a Drakengard-sorozat spinoffjaként indult NieR (Yoko Taro gondolkodásmódját nehéz követni) továbbra is elfogadhatóan jól teljesít. A sorozat következő játéka viszont iOS-re és Androidra készül, de talán a NieR: Replicant felújítása után jöhet így új konzolos felvonás is, ami akkor már nagy eséllyel next-gen cím lenne, így a PlayStation 5-re és az Xbox Series X-re jöhetne, ha megvalósulna.

Forrás: Gematsu, Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu