Xbox Series X: 70%-kal több légáramlat, mint az Xbox One-ban [VIDEO]

Nem véletlenül néz ki úgy az Xbox Series X, mint egy mini-torony PC.

Chris Kujawski, a Microsoft egyik tervezője elmondta a DigitalFoundry-nak, hogy egy négyzetes (sőt, három dimenzióban inkább kockás…) alakzat mellett döntöttek, ugyanis az optikai meghajtó (azaz a 4K UHD lemezeket is elfogyasztani képes Blu-ray meghajtó) elvisz egy dimenziót, a hűtőborda mérete elviszi a másodikat, és a magasságot a légáramlat és a belsőségek felépítési szerkezete teszi ki a harmadikat. Kujawski hozzátette, hogy a konzolon található szellőzőnyílások is a dizájn része, és a kb. egy centiméteres mélység miatt is megváltozik, hogy miként nézünk rá, sőt, bele is – a zöld réteg és a saját változó mélység (sűrűbb a közepén, vékonyabb a széleken) miatt látványos lesz az Xbox Series X.

Szerinte a 12 TFLOPS számítási erőre képes konzolnak szükséges, hogy sok levegő mozoghasson benne, mégpedig a lehető legcsendesebben. Úgy véli, hogy a leghalkabb megoldás az egyetlen, tengelyes ventillátor volt, de azért van benne testreszabás rendesen (pl. a pengék száma, vagy a pengék geometriája). A hűtési rendszer felépítése miatt (amiben azért párhuzamos megoldást is használ a Microsoft – három légcsatorna van) az Xbox Series X-ben 70%-kal több a légáramlat, mint az előző generációban (itt nem említi meg, de biztosan az Xbox One-ra gondolt…), és csak a hűtőborda is önmagában 20%-kal több légáramlatra képes.

Andres Hernandez, az elektronikai mérnöki rendező pedig hozzátette, hogy a párakamra az Xbox Series X GDDR6-os memóriájában hőeloszló szerepet játszik. A konzol egyik legsűrűbb része az a régió, így a memória chipjei melegek, és a memóriaszabályzók is nagy hőt termelnek.

De miért használ még mindig AA elemeket az Xbox Series X kontrollere? Jason Ronald, az Xbox partnerekért felelős rendezője szerint az Xboxok megosztottak az AA elemek és a beépített, újratölthető akkumulátor(ok) között. Azért maradtak az elemeknél, mert így a játékosok vehetnek olyan elemeket is, amiket fel lehet tölteni. Ryan Whitaker, egy senior tervező szerint az Xbox One kontrollerét már úgy tervezték, hogy a kezek méretét tekintve az alsó és a felső öt százalékot leszámítva mindenkinek megfeleljen, és az új kontroller a kisebb kezűeknek kedvez, így már csak az alsó két százalék marad ki. És ehhez csak kicsit össze kellett nyomni a kontroller méretét, de annak dizájnját nem nagyon módosították, mert már hozzászoktunk a mostanihoz. A kontroller tetején található két ravasz és gomb most már matt fényezésű, így nem fog állítólag zavarni minket, ha a tenyerünk izzadni kezd.

Az Xbox Series X elvileg az év végén érkezik. A konzol felépítéséből egy új videót is közölt a DigitalFoundry.

Forrás: WCCFTech, WCCFTech, WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu