Elmarad az idei QuakeCon a koronavírus miatt

Lassan nem marad semmilyen videojátékos rendezvény az idei évre – most már a Bethesda is a „törlők” között van.

A Bethesda a Twitteren írta, hogy a QuakeCon 2020, amit az eredeti tervek szerint augusztus 6-a és 9-e között rendeztek volna meg a Gaylord Texan Resort & Convention Centerben (ez az Egyesült Államok Texas államában található), inkább lefújták a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében. A közlemény szerint a QuakeCon mindig is különleges esemény volt a Bethesdának, de az utóbbi hetek során sokat tárgyaltak a kiadón belül, hogy a 2020-as rendezvény miként lehetne megtartható, főleg amiatt, mert az idei lett volna a 25. QuakeCon. Csakhogy logisztikai kihívások előtt álltak, plusz most még nem látni az Egyesült Államokban a COVID-19-es alagút végét (ott még felfutóban van a járvány, és hazánkban is kb. ott tartunk), úgyhogy emiatt inkább lemondtak a rendezvényről.

A Bethesdának sokkal fontosabb az alkalmazottak, az önkéntesek, az értékesítők, a szponzorok és a játékosok egészsége, és úgy érezték, hogy most igencsak rossz ötlet lett volna a rendezvényről beszélni. Nem tudják, hogy a világjárvány milyen állapotban lesz augusztusban (akkor már lehet, hogy a második hullámra kellene felkészülnünk…), de abban már biztosak, hogy most már nem lenne idejük megfelelően kivitelezni az eseményt, hogy az sikeres is legyen, nem pedig valami erőltetett menet. Megköszönték a támogatásunkat és a munkánkat (főképp az önkéntesektől), és remélik, hogy a QuakeCon szellemét máshogy is megünnepelhetjük augusztusban. Addig is maradjunk biztonságban, törődjünk egymással, és játsszunk.

Úgyhogy a QuakeCont is lehúzhatjuk az idei menetrendről. Talán valami online rendezvénnyel kellene próbálkozni. Már a Gamescom, az „európai E3” is ilyen irányba mozdul, és az is augusztusban lenne megtartva a németországi Kölnben. És még úgy is, hogy a németországi szituáció nem tűnik olyan kilátástalannak, mint a spanyol vagy az olasz, jó ötlet már most az alternatív megoldások után nézni.

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu