Hideo Kojima nagyon szeretné, ha rettegnénk a horrorjátékától

Horrorjátékról beszélni eléggé gyanús – főleg azért, mert ez a bizonyos valami még be sincsen jelentve.

Hideo Kojimát a BAFTA (British Academy of Films and Television Arts – magyarul Brit Film- és Televíziós Akadémia) interjúvolta meg, és itt azt mondta, hogy nagyon szeretné, ha esélyt kapna egy horrorjáték megvalósítására, mert már most vannak ötletei egyre. Beismerte, hogy ő könnyen megijeszthető, de épp ezért bízik magában, hogy másokhoz képest sokkal ijesztőbb lehetne az ő alkotása. Kojima például a sötétségtől is fél, és a sötétben elképzeli a szellemek árnyékát is – itt pedig megnevezte Hitchcockot és Spielberget is.

A P.T.-ről is beszélt – ez számára egy különleges kísérlet volt. Szerinte az emberi félelem az ismeretlenségből fakad. A Silent Hillset felvezetni kívánt (és azóta a PlayStation Store-on már évek óta elérhetetlen…) játszható ízelítő erre a természetbeli viselkedésre akart építeni. Úgy vélekedik, hogy a P.T. ebben az értelemben sikeres is volt – egy rejtélyes alkotásról van szó, amit egy misztikus stúdió csinált és tett közzé mindenféle bejelentés vagy információ nélkül, és ezért a félelemkeltés céljából tiltott technikákat alkalmaztak.

Sajnos nem lett több a P.T.-ből mint egy kísérlet, de Kojima bízik abban, hogy egy horrorjátékot ismét megvalósíthat. Ez pedig egy forradalmi módszerrel terrorizálhatna minket, és… hogy finoman fogalmazzunk, nem az alsóneműnk elején jönne ki belőlünk a cucc, hanem hátul. Erre már most vannak ötletei, de bele nem merünk képzelni, hogy milyen elképzelésekkel rendelkezik a japán géniusz…

Nemrég úgy tűnt a Kojima Productions tweetjei révén, hogy valami Silent Hilles projekten dolgozhatnak, de arról is beszámoltunk, hogy a Konami hivatalosan is elutasítja az ezzel kapcsolatos pletykákat. (Persze ez is lehet, hogy csak valami oltári nagy terelés, esetleg egy tájékozatlan PR-os illetőt toltak a mikrofon elé…) Talán a PlayStation 5-ön láthatjuk Kojima elképzelését; a Sony pénztárcája és az, hogy teljeskörű kreatív szabadságot biztosítana Kojimának, nem lenne akadályozó tényező.

Forrás: VG247

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu