Nintendo Switch portot kaphatnak a PlayStation 5/Xbox Series X játékok is

Ezt egy olyan stúdió állítja, ami azért összehozott pár nagyobb Nintendo Switch portot más platformokról (PlayStation 4, Xbox One…).

A Virtuos nem valami elhanyagolható stúdió, ha Switch portolásról van szó. A Dark Souls: Remastered, a Starlink: Battle for Atlas, vagy a Final Fantasy XII: The Zodiac Age „N átirata” is az ő nevükhöz fűződik, de ők dolgoznak a The Outer Worlds Nintendo Switch portján is (ez a tervek szerint június 5-én érkezik – közel nyolc hónappal az eredeti PlayStation 4/Xbox One/PC verzió után).

A Virtuosnál dolgozó Elijah Freeman szerint a 2020-as év a játékcentrikus fejlesztés éve lesz, és a játékosok joggal várhatják el majd, hogy a kedvenc játékaik konzisztens, folyamatos élményt kínálhassanak. Ugye az év végén jön a PlayStation 5 és az Xbox Series X is (reméljük, hogy így lesz – de ki tudja, mi történik a következő kb. 7 hónap alatt?), ám a Virtuos úgy vélekedik, hogy a fejlesztőknek stratégiával és tervekkel kell rendelkezniük, hogy mindegyik platformon stabil, konzisztens játékélményt biztosíthassanak számunkra. A stúdiónak megvan a know-how-ja, illetve a tapasztalata ahhoz, hogy ezeket az új (vagy újgenerációs!) játékokat elhozhassa a Nintendo Switch-re.

Akárhogy is lesz, ez biztosan nagyobb kihívás lesz számukra. Jó, láttunk már lehetetlenre példát (pl. a The Witcher 3 is kapott egy Nintendo Switch portot, amit aztán még jobbá tett a Saber Interactive – szóval azért nem a Virtuos volt a felelős), de az biztos, hogy egy, csak PlayStation 5-re és Xbox Series X-re készülő játékot biztosan nehezebb lesz átültetni a Switch-re, mint egy PlayStation 4-es, Xbox One-os címet. Az újabb gépekre nagyobb teljesítményű játékok készülnek, és ha azokból nem lesz kurrens-gen (PS4/X1) verzió, biztosan nehéz feladat lesz megfelelően átírni azokat a Switch-re.

Nos, majd meglátjuk – a Virtuos bizakodó, mi pedig azért kételkedünk.

Forrás: Maxi-Geek

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu