Menu

Ready Or Not: azonos szinten lehet a PlayStation 5-ös verzió a PC-ssel

A Ready or Not egy hardcore taktikai FPS, amit a VOID Interactive készít, ugyanolyan szinten lehet a két platformon – a fejlesztők úgy vélik továbbá, hogy a next-gen kontrollerben az érintéssel kapcsolatos haptikus fejlesztések is új dimenzióba vihetik a lövöldözés élményét.

A Ready or Not jelenleg alfatesztelés alatt áll, és csak azok érhetik el, akik anno finanszírozták a játék megvalósulását, de júniusban a tervek szerint már ott lesz a Steamen, mégpedig korai hozzáférésű formátumban. A menetrend alapján a negyedik negyedévben (tehát október és december között) teljes megjelenésre is számíthatunk. A VOID Interactive korábban már érdeklődött a konzolos port iránt, és Julio Rodriguez, a stúdió menedzsere a hivatalos PlayStation magazinnak elmondta (és ezt a WCCFTech idézte), hogy nem zárják ki a PlayStation 5-ös átiratot.

Szerinte a konzol specifikációja lehetővé teszi, hogy egy szélesebb játékválaszték elérhető lehessen a PC-n kívül is. A PlayStation 5 akár paritásban lehetne a PC-s verzióval, ha a Ready or Notról van szó, és emiatt lelkes a stúdió. Azt állítja Rodriguez, hogy a játékot úgy tervezték meg, hogy remekül fusson az a PlayStation 5-ön is: a középkategóriás eszközökön (itt PC-kre gondolt…) is több mint 80 FPS-sel fut a taktikai FPS. Így akár 120 FPS-sel is futhat majd a Sony konzolján a Ready or Not (annál nagyobb frame rate-et a konzol nem támogat).

Rodriguez a haptikus visszajelzésről is beszélt, ugyanis ez is része lesz a Sony új kontrollerének (amivel szépen megcáfoltak minket: nem DualShock 5 a neve, hanem DualSense – pont az érzékelés miatt…). Szerinte ez új dimenziót hozhat el a lövöldözős játékokba, így jobban érezhetjük azt, ha például lelőnek. Aztán még felhozta az SSD-t és a sugárkövetést (ray tracing) is – nekik eddig sem volt baj a töltési időkkel, de eddig megszokottnak gondolták, hogy a konzolos játékok lassan töltenek be. A sugárkövetés nagy szerepet kap majd, és például már az Nvidia is együttműködik a fejlesztőkkel, hogy PC-n elterjedjen a technológia.

Szóval nem zárták ki a PlayStation 5-ös verziót, de nem is erősítették meg. Ügyes.

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love

https://smallseotools.com/

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu