CD Projekt RED: szó sincs a Cyberpunk 2077 újabb halasztásáról

A lengyelek mindenféleképpen szeptemberben szeretnék kiadni a Cyberpunk 2077 játékukat. (Vagy legalábbis annak egyjátékos felét.)

Wasteland 3, The Last of Us Part II, Marvel’s Iron Man VR – három olyan játék, ami a koronavírus miatt el lett tolva valamennyi idővel (csak a Wasteland 3 esetében tudunk pontos rajtot – az pedig augusztus vége lesz). Ám Adam Kiciński, a CD Projekt RED vezérigazgatója egy közleményben beszélt arról a lengyel cég éves pénzügyi jelentése mellett, hogy eszükben sem jut megint elcsúsztatni a Night City-ben játszódó belső nézetes cyberpunk akció-RPG-t.

Március közepe óta otthonról dolgoznak a lengyel barátaink, miközben a működésük folytatólagosságát is biztosították. Már három hete átálltak a home office üzemmódra, és az azóta bejött eredmények szerint jelentősebb problémák nélkül folytathatják a munkájukat, így nem változott meg a Cyberpunk 2077 megjelenési dátuma sem: a szeptember tizenhetedikei rajt fix, és megvan a motivációjuk és az eszköztáruk ennek eléréséért. A CD Projekt RED vezérigazgatója úgy hiszi, hogy a tartozások elkerülésére és a pénztartalékok bővítésére kidolgozott stratégiájuk miatt minden nehézséget képesek lesznek legyűrni még a most következő, nehéznek tartott időszakban is.

És mi bízunk is bennük: a The Witcher 3 28 millió eladásnál tart, és a PC a listavezető platform – ezzel is mutatják a lengyelek, hogy a DRM-mentesség ellenére is képesek kiváló eladásokra, ami kb. az összes, Denuvót használó kiadónak, fejlesztőnek egy oltári nagy fricska. A cég pénzforgalma az előző üzleti évhez (2018. április 1-től 2019. március 31-ig) képest 44%-kal nőtt. A The Witcher Netflix-sorozata, illetve a The Witcher 3 Nintendo Switch portja ennyit számított. A GWENT mobilos megjelenése mellett a pénzforgalma is megugrott, továbbá a GOG.com-os forgalom is emelkedett (60%-kal több nettó profit).

Úgyhogy a CD Projekt RED teljesen bizakodóan áll a kihívások elé – reméljük, hogy továbbra is örömteli pillanatokat fognak okozni nekünk.

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu