Final Fantasy VII Remake: technikailag nem tökéletes [VIDEO]

Befutott a DigitalFoundry elemzése a Square Enix nagy dobásából, a Final Fantasy VII Remake-ből.

Kezdjük a felbontással – az alap PlayStation 4-en (mindegy, hogy az első modellről, vagy a PlayStation 4 Slim-ről van szó) a Final Fantasy VII Remake 1080p felbontáson fut. A PlayStation 4 Pro 1620p-n futtatja Cloud felújított történetét, amit eredetileg 1997-ben élhettünk át először az első generációs PlayStationön. Mind a két konzolon felbontásskálázást használtak a fejlesztők, hogy a frame rate 30 FPS maradhasson. Ez nem teljesen valósult meg, ugyanis itt-ott azért lemegy a másodpercenként harminc képkockás frame rate alá.

Az Unreal Engine 4-et alkalmazó Final Fantasy VII Remake-nek van egy kisebb problémája, amit az engine korábbi, 3-as kiadásában is sok-sok játékban láthattunk már. Jó úton jár az, aki rögtön az alacsony felbontású textúrákra gondolt – ez a Square Enix játékában is felbukkan itt-ott. Bizony, néha tényleg valami elképesztően alacsony szintű textúrákkal futhatunk össze, ami a két DigitalFoundry-s szerkesztő, Alex Battaglia, illetve a DF Retro sorozattal is nagyon kiemelkedőt alkotó John Linneman szerint egy betöltéssel kapcsolatos bug miatt történik. Szerintük ezt a Square Enix egy patch-csel később kijavíthatja.

A Final Fantasy VII Remake nekünk valamelyest szerencsétlen időpontban jelenik meg (csak PlayStation 4-re, egy évig időzített PS4-exkluzív). Április 10-e ugyanis Nagypéntek, és ekkor a boltok zárva lesznek, így ha esetleg egy lemezes kiadást szeretnénk behúzni valahonnan, akkor azt ma kellene megtennünk. Igen, a hivatalos rajt előtt: a Square Enix korábban megerősítette, hogy az ausztrál és európai régiókban a koronavírus miatt a terjesztés nem lett valami tökéletes, így meg lehet vásárolni már most is a bolti verziót. A PlayStation Network viszont hajthatatlan: ott nincs kegyelem, tizedikéig várni kell.

Ha pedig nem nagyon döntöttünk a vásárlásról, a lenti elemzésen túl (nem videóteszt, hanem technikai analízis!) érdemes letölteni egy demót a PlayStation Store-ról. Bár ez a japánok szerint változó tartalmú lehet a bolti, végleges verzióhoz képest, ez is jó kiindulópont lehet a vásárlás mellett, vagy akár ellene is.

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu