„Miért nem a Code Veronica?!” – a panaszkodás Twitter-trenddé vált

A Resident Evil 4 remake bejelentése alaposan kiverte a biztosítékot sokaknál, mert az véleményük, hogy a Code Veronica sokkal jobban megérdemelte volna – ennek pedig Twitteren hangot is adtak.

Nemrég írtunk róla, hogy már készül Resident Evil 4 Remake, sőt, már a fejlesztő csapat is ismert: az M-Two nevű japán cég készíti, veterán PlatinumGames és Capcom designerekkel. A gamerek, rajongók reakciója eléggé vegyes volt, de jellemző volt az a trend is, hogy sokan feldühödtek, mert a Code Veronica című játékra számítottak. Mások egész egyszerűen értelmetlennek tartották, hogy a 2005-ös Resident Evil 4-ből remake készüljön, egyrészt azért, mert már több HD verzió is készült a játékból, másrészt, „teljesen jól játszható” a játék, a Code Veronica-val ellentétben.

A Code Veronica címe – amely egyfajta spin-off volt a sorozaton belül, mely első körben a Resident Evil 2 utáni hivatalos folytatás lett volna – egyébként először akkor merült fel, amikor kiderült, hogy a Resident Evil 3-ból remake készül. Rengeteg rajongó reménykedett, hogy vagy a Code Veronice, vagy a Dino Crisis lesz majd a következő játék, a Resident Evil 4 (amelyből már készült egy rakás HD remaster és különféle portok) nem nagyon volt ott a várt játékok listáján. Most, hogy kiderült, hogy várhatóan a Resident Evil 4 lesz a következő remake, a szociális média oldalakon beindult a dühödt panaszáradat.

Többek között a Twitter is szinte „felrobbant” a felháborodás okán és ezt konkrétan onnan lehetett észrevenni, hogy a Code Veronica kifejezés trendje hirtelen tetőfokára hágott. A klasszikus játék egyébként 2000-ben jelent meg és ez volt az első olyan Resident Evil cím, amely a konzolok új generációjára: PlayStation 4, PlayStation 2, Dreamcast, Nintendo GameCube, PlayStation 3, Xbox 360 masinákra megjelent és a Resident Evil 4 eseményeinek egyfajta prequelje is volt. Amennyiben a Resident Evil 4 készül el, akkor elég esélytelen, hogy a Code Veronica Remake valaha is napvilágot lát.

Forrás: GameRant

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu