Felújítást kaphat a Crysis Warhead, a Crysis 2 és a Crysis 3 is?

Kiderült két, azóta törölt tweetből, ahol az illető többször is többes számban beszélt a témáról – és ez nem tűnik olyan nagyon véletlennek…

A múlt héten a Crysis Remastered volt a nagy meglepetés – eleinte csak erre mutató jelekről beszéltünk, a hét végén pedig már hivatalos bejelentésről is tudósíthattunk. Csakhogy a Crytek nem akar ennyivel megelégedni, ugyanis Tim Willits a Twitteren olyat mondott, amit nem kellett volna. Willits már nem az id Software-nél dolgozik, hanem a Saber Interactive alkalmazottja (itt ő a kreatív vezető), és ugyebár pont ez a stúdió segít a Cryteknek a 2007 végén PC-re, majd 2011 őszén Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra is megjelent Crysis felújításában.

Az első tweetben (a Crysis Remastered bejelentésének napján) azt írta, hogy „Mindig is imádtam a Crysis játékokat, és izgalmas, hogy a Crytekkel azon dolgozhatunk, hogy egy új közönségnek is elhozzuk ezeket a játékokat.” Aztán két nappal később azt írta Willits, hogy „Hamarosan többet is mondani fogunk a remasterekről. Örülök, hogy az emberek lelkesek.” Mind a két tweetben többes számot használt. Ez nem tűnik typo-nak, sőt… és ha hozzátesszük, hogy Willits mind a két tweetet letörölte azóta..

Ha a Crysis Remastered (ami valamikor nyáron jön PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Nintendo Switch-re és PC-re) jól teljesít majd, akkor kizárt, hogy a Crytek ne essen neki a másik három játéknak – ebből az egyik magyar érintettségű: a Crysis Warhead, ami az első játék különálló kiegészítője volt, a Crytek budapesti stúdiójában készült! (Ezt a stúdiót 2016-ban bezárta a Crytek…)

Úgyhogy csak idő kérdése, hogy a Crytek és a Saber Interactive bejelentse a további felújításokat. A Saber echte portmester csapat (a The Witcher 3 Switch-portja kiemelkedő!), így ez könnyű pénzkeresési lehetőség lenne mind a két félnek.

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu