Rekordeladásokkal starolt el az Animal Crossing: New Horizons

A Nintendo Switch-exkluzív játékból annyi fogyott, hogy rekorddöntő lett – és ezt úgy tette, hogy egy napon jelent meg a DOOM Eternallal (igaz, cserébe ennek a Switch portjára még várnunk kell…).

A SuperData új adatokat közölt a digitális értékesítésekről, és itt még jobban kimutatkozódik, hogy az új Animal Crossing mekkorát is robbantott. A megjelenésének első hónapjában öt millió példányban kelt el digitálisan. Ezzel pedig az eddigi rekordert, a Call of Duty: Black Ops IIII-et is trónfosztotta. És ez csak a digitális, Nintendo eShopos vásárlásokat veszi figyelembe! Ha esetleg a Nintendo Switch-es címekkel kellene összevetnünk, akkor több fogyott az Animal Crossing: New Horizonsból mint a Super Smash Bros. Ultimate-ből ÉS a Pokémon Sword/Shield duóból, ha mind a kettő (három… két és fél?) címnek az első havi adatait vesszük figyelembe. Ez pedig egészen elképesztő eredmény!

Viszont a koronavírus okozta bezárkózás miatt értelemszerűen megtoltuk a digitális eladásokat („megy a csuda a boltba a lemezért, megveszem a PlayStation Store-ról” megközelítés): a DOOM Eternalból is három millió fogyott márciusban, és ez kb. háromszorosa a 2016-os DOOM eredményének. (De a három millió itt torzít, ugyanis ez három platformon – PlayStation 4, Xbox One, PC – jött ki, dettó a 2016-os játéknál.) A Call of Duty: Warzone játékostábora egy elég kiemelkedő 159 százalékos emelkedést mutatott fel, amivel már 62,7 millió játékosnál tart (nem csoda: free-to-play…). A Half-Life: Alyx is örülhet: az eddigi egyik legnagyobb VR-exkluzív rajtot mutatta fel a Valve játéka, amiből digitálisan 860 ezer példány fogyott. Úgyhogy a digitális eladások elég komolyan előre ugrottak a tavasz első hónapjában, ám kérdéses, hogy áprilisban is megmarad-e ez a tendencia. Márciusban 1,5 milliárd dollár pénzforgalmat generáltak a konzolos játékok (februárban 883 milliót), és a PC-s játékok is 56%-kal ugrottak 567 millióra. A mobilos forgalom is 15%-ot növekedett (5,7 milliárd dollárra).

Szóval az Animal Crossing franchise új tagja elég erősen nyitott – kétségtelenül kimondhatjuk, hogy a Nintendo Switch egyik killer appja lett, azaz olyan játékról van szó, ami miatt az emberek beruháznak egy Switch-be (már ha találnak belőle, mert főleg Amerikában készlethiányos a hybrid platform). A végén nézzük a toplistákat is:

PC

  1.     Dungeon Fighter Online
  2.     League of Legends
  3.     Crossfire
  4.     Fantasy Westward Journey Online II
  5.     Doom Eternal
  6.     Counter Strike: Global Offensive
  7.     Borderlands 3
  8.     Half-Life: Alyx
  9.     World of Warcraft
  10.     World of Tanks

 

Konzol

  1.     Animal Crossing: New Horizons
  2.     FIFA 20
  3.     MLB The Show 20
  4.     Doom Eternal
  5.     Call of Duty: Modern Warfare
  6.     NBA 2K20
  7.     Grand Theft Auto V
  8.     Fortnite
  9.     Rainbow Six Siege
  10.     Madden NFL 20

 

Mobil

  1.     Honour of Kings
  2.     Gardenscapes
  3.     Candy Crush Saga
  4.     Last Shelter: Survival
  5.     Pokemon Go
  6.     Coin Master
  7.     Roblox
  8.     Monster Strike
  9.     Clash of Clans
  10.     Mafia City

 

Forrás: WCCFTech
Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu