Quantum Error: valós idejű sugárkövetés a next-gen sci-fi horrorban

A TeamKill Media szerint eléggé könnyű a játékba pakolni a next-gen technológiát.

Korábban Chris Grannell, egy ex-Sony-s fejlesztő (aki a Killzone 2-n és a WipEouton is dolgozott), félreértették több külföldi publikáció (pl. a TechRadar) által, mert kiragadtak a mondanivalójából egy idézetet. Ezt tisztázta: azt mondta most, hogy a podcast elején kihangsúlyozta, hogy a PlayStation 5 is egy „vadállat” lesz, azaz ez a konzol is piszkosan erős lesz, majd utána az Xbox Series X-ről beszélt – a Microsoft masinájáról azt nyilatkozta, hogy több értelemben véve is erősebb lesz a Sony-énál, de ez nem jelenti automatikusan azt, hogy a Sony egy vacak géppel készül az állítólagos év végi rajtra.

Emiatt is ragadt ismételten billentyűzetet a TeamKill Media, akik azért eléggé sokat beszélnek a játékukról – a Quantum Errorról eléggé sokat tudunk már: például azt, hogy először PlayStation 5-re fejlesztik, és csak utána ülnek neki a PlayStation 4-es portnak, és még nem biztos, hogy a PS5 nyitócímei közé bejuthat a sci-fi horror. Most azt mondja a stúdió, hogy észrevették: a dolgoknak a lehető legtökéletesebbnek kell lenniük, mert a sugárkövetés (ray tracing) miatt a megvilágítás és a tükröződés az ilyesmit nyilvánvalóbbá teszi.

A fotorealizmusról pedig azt mondta a csapat, hogy a falig elmennek vele, azaz figyelembe veszik, hogy mit csinálhatnak meg, miközben a játéknak meg kell őriznie a másodpercenkénti hatvan képkockás frame rate-et, viszont ha olyan művészeti elképzelést támogató dolgot találnak, ami eltérne a fotorealizmustól, akkor azzal is próbálkozhatnak a Quantum Errorban. Teljesen korrekt hozzáállás: nem térnek le a már kitaposott útról, ha nem látják jogosnak.

A Quantum Errort a PlayStation 5-re fejleszti a TeamKill Media. Erre tervezték, így ez az elsődleges platform, és bár sok játékmenetet még nem láttunk belőle, reméljük, hogy májusban, júniusban ezt a lemaradást bepótolják – talán a PlayStation 5 „rendes” bemutatása alatt megtekinthetjük „a kvantumhibát” is.

Forrás: PSL

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu