PlayStation Plus: ezek várnak ránk májusban [VIDEO]

A Sony publikálta a – sajnos már megszokott, de továbbra is elkeserítően két címből álló – listát, ami a PlayStation 4-es online multiplayerért fizető játékosokra vár a tavasz utolsó hónapjában.

Kezdjük azzal, hogy nem az a két játék vár ránk, amiről hétfőn írtunk még pletyka szintjén. Pedig úgy tűnt, hogy ezúttal is kiszivárgott a két játék (a Dying Light, illetve a Dark Souls Remastered), de ehelyett teljesen más alkotások lesznek ingyenesen elérhetőek a PlayStation Plus előfizetőinek a keddi naptól. Előre szólunk – ez öléggé hajmeresztő lesz.

A PlayStation Blog szerint az első játék a Cities: Skylines a Paradox Interactive-tól. Ez egy olyan istenszimulátor (kicsit meredek a jelző itt, de azért valahol jogos), ahol egy várost húzhatunk fel a semmiből, és rajtunk áll, hogy egy nagyon sikeres metropoliszt teremtünk, vagy egy olyan település lesz belőle, ami egy zsákutcafalunak mondható a szerencsésebb esetben. A második játék a Giants Software-től a Farming Simulator 19, amivel nyugodtabb vizekre evezhetünk… már amennyire mondjuk egy traktorral ez lehetséges, ugyanis itt egy város helyett egy farmot kell sikeressé tennünk.

És ennyi! Nincs bónusz PlayStation VR-játék, nincs PlayLink extra, nincs semmi más, ami esetleg mosolyt csalhatna az arcunkra. Ez nem vicc, de talán a PlayStation Plus egyik leggyengébb felhozatala lehet. Jó, valahol várható volt, hogy az áprilisi duó után (amit május 4-éig még elérhetünk – ez a Naughty Dog-tól az Uncharted 4: A Thief’s End, illetve a Codemasterstől a DiRT Rally 2.0) nem fognak valami nagyot lépni, de azért ekkora visszalépésre talán nem számítottunk. Ennyire behúzták a kéziféket, amikor épp most maradtak sokan otthon, amivel esetleg a konzolos játékok felé is elkacsintgattak néhányan? Erre mondjuk azt, hogy ez mekkora egy kihagyott ziccer…

Ezek után már csak felfelé vezet az út. És talán fog is vezetni – ennél már nem nagyon tudnának gyengébb címeket kínálni a PlayStation Plus-ra előfizető játékosoknak. (Csak aztán meg ne cáfoljanak minket, mert akkor dobunk egy hátast…)

Forrás: PlayStation Blog

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu