Új Prince of Persia játék? Erre utalna a „Ubisoft” lépése?

A franchise jogai persze elvileg még mindig az alkotó Jordan Mechnernél vannak, miután 2013-ban visszakapta azokat, de elképzelhető, hogy egy új Prince of Persia érdekében olyan új szerződést kötött vele a francia illetőségű cég, amelyet nem kötöttek az orrunkra.

Ez a hír azonban még nem erről szól, hanem arról, hogy a WCCFTECH szerint a Ubisoft új domainnevet regisztrált a Prince of Persia 6 néven. Egész konkrétan tegnap történt a regisztráció a Gandi nevű francia domainnév regisztráló cégen  keresztül, szóval aki azon agyalt, hogy princeofpersia6.com domaint levédje, az ne tegye, mert már lemaradt róla. (Persze, csak viccelünk, egyébként sem jó ötlet ismert brandeket megpróbálni levédeni, például azért sem, mert a törvény védi ezeket.) Hozzá kell azt is tenni, hogy a Gandinál védték le az Assassin’s Creed Valhalla brandjét is, órákkal azelőtt, hogy bejelentették volna a játékot. A levédéssel kapcsolatos információkat a lenti képen láthatjátok.

A WCCFTECH cikken kívül az egyik felhasználó Redditen is írta, hogy kiszúrta princeofpersia6.com nevű webcímet, amelyet nemrég, a mai napon regisztráltak be, és a felhasználó szerint egyértelműen a Ubisofthoz köthető. A felhasználó azt is hozzátette, hogy princeofpersia7.com-ot nem talált, viszont princeofpersia5.com már volt, csak azt még 2005-ben regisztrálták, ahogy a princeofpersia.com-ot 2002-ben, a princeofpersia2.com-ot és a princeofpersia3.com-ot 2004-ben, a princeofpersia4.com-ot pedig megint csak 2005-ben. Természetesen Prince of Persia játékokból ötnél jóval több van, de ha csak az Ubisoft címeit nézzük, akkor nekik a legelső a 2003-ban megjelent Sands of Time volt, Prince of Persiájuk, aztán következett másodiknak a 2004-es Warrior Within, majd harmadiknak a The Two Thrones zárta a trilógiát, a 2008-as „reboot” (mely meg is maradt egyetlen résznél) volt a negyedik, és a 2010-es Prince of Persia The Forgotten Sands (amely egy előzménysztori volt és az abban az évben elkészült filmhez kalapálták össze) volt az ötödik. Szóval, ha így számolunk, a 6-os szám stimmel, persze ebben a rengeteg újrakiadás, vagy okostelefonra készült külön játékokat nem számoltuk.

Hogy kicsit lehűtsük a kedélyeket, a 3djuegos viszont két olyan információt is fellelt, amely erősen ellentmond annak, hogy a domaint regisztráló cég tényleg a Ubisoft lenne-e. Egyrészt a regisztráló kódnév „godaddy” és nem „Gandy SAS”, amelyet a Ubisoft szokott használni. Másrészt ClientHold állapotban van a regisztráció, ami azt jelenti, hogy ki sem fizették, ami például amiatt is előfordulhat, mert az ismert brand miatt a tranzakció ellenőrzésre szorul, ami egy-két nap is lehet. Ilyenkor az szokott történni, hogy a domainnevet regisztráló cég felszólítja a felhasználót, hogy igazolja, hogy az ismert brandhez jogi kötődése van (magyarán: hogy övé-e a brand) és csak akkor üti nyélbe a tranzakciót, ha ez megtörténik. Mint azt említettük: a jogok – jelenlegi ismereteink alapján – még mindig Jordan Mechnernél vannak és az elég valószínűtlen, hogy ő maga regisztrálta volna le a hatodik játék domainnevét (azt nagy eséllyel már megtudtuk volna). A Ubisoft csak akkor kerülne a képbe, ha ismét megvették volna tőle a jogokat és csak ebben az esetben regisztrált volna maga a francia cég. Nagy az esély tehát rá, hogy csak egy átlagfelhasználó próbálkozott be a domainnel és a Gandi rövidesen visszautasítja a dealt.

Persze, mindettől függetlenül is készülhet új Prince of Persia rész, de érdekes kérdés, hogy mi lenne: folytatás-e, vagy egy újabb reboot? A Prince of Persia újraéledéséről eddig is rengeteg pletykát olvashattunk, maga a Ubisoft (illetve annak vezérigazgatója) is ilyeneket nyilatkoztak, hogy „szeretnék”, meg „gondolkoznak rajta”, azonban a leglényegesebb információról, hogy Jordan Mechner, aki az 1989-es játékot először elkészítette és a jogokat 2013 óta ismét birtokolja, eladta-e volna megint a Ubisoftnak, nincs semmilyen kósza pletyka sem. Ami pedig az első Ubisoft trilógia remake-jét illeti, erről Daniel ‘ZhugeEX’ Ahmad, játékipari hírguru és analíziseket készítő szakember állította, hogy ilyen egészen biztosan nem készül.

Ha nosztalgiát érzel a Prince of Persia iránt, akkor ajánljuk figyelmedbe összeállításunkat, amelyben „a világ leghíresebb perzsa arisztokratájáról” írunk.

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu