[Inside Xbox 2020] – The Medium: egy új horrorjáték, Silent Hill feelinggel [VIDEO]

A The Medium egy vadonatúj horrorcím, amelyet az Observer fejlesztői készítenek, és nem más, mint a legendás Akira Yamaoka készíti a zenéjét!

Két világ: a valós és a spirituális világ között kell egy vízió hatására a játék női médium főszereplőjének, Marianne-nak ide-oda „váltania”, miközben egy elhagyott hotelben nyomoz. Ez az alaptémája a The Medium című horrornak, amelyet a Microsoft Inside Xbox 2020 eseményén (amelyen minden készítő és interjúalany home office-ból vett részt) mutatott be a Bloober Team nevű lengyel cég – olyan napjainkra már szinte klasszikusnak nevezhető játékokat fejlesztője, mint a két Layer’s of Fear, az Observer és a Blair Witch.

A játék eseményei Lengyelországban, Krakkóban, a nyolcvanas években, a szocializmusban, a kommunista rezsim korszakában játszódnak. A készítők számára ez a helyszín és korszak nem csak azért fontos, saját hazájuk fővárosa, ahol még gyerekként éltek, hanem azért is, mert erre a korszakra az elnyomás, az egypártrendszer, a szólásszabadság eltiprásának nyomasztó időszaka volt jellemző – ez pedig valahol a játék horrorhangulatát is befolyásolja. A város szellemvilágát „düh, elkeseredettség, fenyegetettség” hatja át, amelyet a játék főszereplő médiumja sokkal inkább át tud érezni, mint bárki más.

A hangulat más szempontból is ott lesz a topon és ezt nem más fogja biztosítani, mint a legendás japán zeneszerző, Akira Yamaoka. A fejlesztők szerint konkrétan a Silent Hill 2-n végzett zenei munkája miatt esett rá a választásuk. A Silent Hill 2 a Bloober Team számára igazi referencia, a csapatból sokan kedvencüknek tartják, amivel jelen sorok írója is maximálisan egyet tud érteni. Akira Yamaoka zenéje egyszerre hátborzongató és dallamos, és ez nagyon fontos a készítők számára, hiszen a játék ugyanúgy két világot ábrázol, amely között a médium ki-be tud lépkedni. Ez természetesen a játékmenetre is hatással lesz, amely sok logikai puzzle-t tartalmaz majd. A The Medium konkrét megjelenése még nem ismert, de ha a készítők hibátlanul meg tudják valósítani az elképzeléseiket, akkor igazi csemege lehet a pszichológiai horrorjátékok rajongói számára.

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu