Menu

Final Fantasy VII Remake – A legvégsőbb fantáziád igazzá vált

TESZT – 27 éve ugrottunk le először Clouddal a vonat tetejéről, hogy a többiekkel együtt felrobbantsuk azt az a bizonyos legelső reaktort. Most, 2020-ban végre eljött az idő, hogy a hallgatag, sztoikus és cinikus, ám mégis sötét titkokat rejtegető ex-KATONA, zsoldos Clouddal, a szexi Tifával, az ártatlanul szép Aeris-szel, a nagyszájú, géppuskakezű, afro-amerikai Barettel és az ökoterrorista csoport többi tagjával ismét lecsapjunk Midgar világában, a Shinra nagyvállalat és különös rejtélyes ellenségek ellen harcolva. Mindezt természetesen a kor minőségi igényeihez igazítva…

 

Környezetszennyezés, a bolygó kincseinek kíméletlen kizsákmányolása, és a mind erre válaszként lecsapó ökoterrorizmus – valahol meglepő, hogy mennyire aktuálisak ezek a témák, és még sok más is, amelyet az 1997-ben elkészült Final Fantasy VII és a végre megjelent Remake-je feszeget. A Tetsuya Nomura és más Square fejlesztő-művészek (mert a Final Fantasy VII Remake egyértelműen egy műalkotás, azt már a teszt elején is le kell szögeznem) által kiagyalt klasszikus játék és a Final Fantasy VII Remake eszképizmust kínáló világa egyszerre klasszikus JRPG, gyönyörű női karakterekkel és szintén jóvágású főszereplő sráccal (ahogy azt már a JRPG-kben megszokhattuk), ugyanakkor egy igazi modern társadalmat is ábrázol, nem is annyira burkolt társadalomkritikával.

Szegények és gazdagok

Mielőtt még a történet, a játékmenet, a harcrendszer és a grafika finomságait taglalnám, érdemes kicsit kifejteni, mitől annyira különleges ez a Final Fantasy-rész mind a mai napig. A játékban bejárható Midgar világa – más mesésebb JRPG-kkel ellentétben, nagyon is leképezhető mai világunkra, különösen, ha például olyan országokat nézünk, mint Brazília (illetve a fővárosát: Brazíliavárost), ahol élesen kettéválik a gazdagok bulinegyede, a neonfényes szórakozónegyedek, vagy az iparvárosi rész a szegények nyomornegyedétől. Midgarban ugyanezek szintén megtalálhatók és ha lehet, a nyomornegyed (a „Slums”) itt még torokszorítóbb, a szegényekkel, akik a kukában próbálnak élelmet találni, az utcán lődörgő rongyos nincstelenekkel, és a nyomorúságos lakóházakkal, félbevágott betoncsövekkel, lepukkant kocsmával. Az emberek itt ugyanakkor nem boldogtalanok, próbálnak ilyen körülmények között is lehetőleg vidáman élni, csak hagyják őket békén.

Ebben a negyedben bujkál (többé-kevésbé…) az Avalanche ökoterrorista-szervezet egy kisebb kommandója is, amelynek feltett szándéka, hogy egymás után teszi hatástalanná azokat az erőműveket, amelyek a bolygóban lévő nyersanyagot pumpálják szanaszét kifelé, ezáltal szép lassan elpusztítva magát a bolygót is. Ismerős, ugye? Barret, az Avalanche-csoport vezetője akár Greta Thunberg is lehetne a kissé leegyszerűsített, de annál szenvedélyesebb mondókájával – azt leszámítva, hogy előbbi egy hatalmas, benga afro-amerikai izompacsirta, elég jellegzetes MR T. beütéssel, hatalmas géppuskával az egyik karjára erősítve, míg utóbbi vékony, alacsony, 16 éves svéd kislány.

Maga az Avalanche egyébként sem az óriási társadalmi egyenlőtlenségek leküzdéséért küzd, hanem az említett erőműveket birtokló Shinra nevű cég és annak saját katonai szervezete ellen és egyébként érdekes, hogy a játék egy bizonyos szakaszában sem állnak ki a szegények az Avalanche mellett, sőt, valamennyire az átlag szegény emberek hibásnak is tartják a dolgok „rosszul alakulása” miatt (csak, hogy ne spoilerezzek).

Az Avalanche kommandós csapat (Barret, Tifa, Biggs, Wedge, Jess stb.) mellett két „Joly Joker” karakterünk is van: az egyik a játék tényleges főszereplője, Cloud Strife, a fiatalos, szinte kamaszos (vagy legalábbis a húszas évei elején lévő) külsője ellenére is cinikus, hallgatag, kiégett ex-KATONA, zsoldos srác (csupa nagybetűvel írva a játék során) illetve Aerith Gainsborough, egy színleg egyszerű virágárus, ártatlan arcú lány (ám akiről később persze sok minden érdekes dolog kiderül), aki csak „véletlenül” keveredik a csapatba, ám később annak oszlopos tagja lesz.

Itt minden figura érdekes

Le kell szögeznem, hogy én nem vagyok legnagyobb JRPG-fan a világon és a klisék zavarni szoktak, ám a Final Fantasy VII Remake karaktereit mind elsőrangúan kidolgozták és itt még nem a hihetetlen külsejükre gondolok. Az eleinte arrogánsnak, önteltnek tűnő zsoldos, Cloud Strife rejtélyes múltja, a Sephiroth nevű furcsa, démoni figurához való kötődése és gyűlölete (mely eleinte víziók formájában jelentkezik) révén, a karakter a játék során fokozatosan olyannyira profi jellemfejlődésen megy keresztül (úgy, hogy alapvetően „hányaveti” stílusát nem hagyja fel), amilyet videojátékban ritkán látni.

Ugyanezt elmondhatnánk Aerith-ről is, azonban az ő figurája csak későbbi részekben fog kiteljesedni – mert hát ez a Final Fantasy VII Remake csak az első része egy ki tudja hány epizódra tervezett sorozatnak, amely a teljes, eredeti FF VII történetét öleli majd fel. Bár az alapfigurák – legyenek azok jók, vagy rosszak – archetípusoknak felelnek meg, ugyanakkor a vérprofi történet ezeket az archetípusokat élettel, karakterrel és fokozatos jellemfejlődéssel tölti fel.

Ez egyébként nem csak a főbb szereplőkre (az általunk irányított karakterekre és azok főellenségeire) igaz, hanem a különféle mellékszereplőkre is, amelyek kidolgozása hibátlan és ugyanakkor rendkívül változatos is. Megemlíthetnénk például a Chocobókat irányító cinikus cowboyt, Samet, akiről nehéz eldönteni, hogy segít-e egy Tifával kapcsolatos küldetésben, vagy csak szívesen felszedné a formás női karaktert, vagy Madame M-et, (nomen est omen…): a japán masszőrnő és prostituált, aki szintén csak a saját érdekeit figyeli. Mindegyik mellékkarakter elképesztően változatos, lesz olyan, aki mulatságos is, vagy mulatságos jelenetekhez kötődik – bár az az igazság, hogy értékelni kell hozzá a kissé… elvont japán (vagy néhol épphogy közönséges) humort. Rám ez nem kifejezetten jellemző, de azért volt pár olyan rész, ahol én is könnyesre röhögtem magam, szóval a játék a komikum terén is elsőrangú.

A történetből nem nagyon akarok spoilerezni, szóval csak annyit tennék hozzá, hogy egyetlen percét sem fogjuk unni, vagy sekélyesnek érezni. A sztori JRPG létére egyáltalán nem fehér és fekete, mindegyik hősnek, „gonosznak”, vagy mellékszereplőnek saját motivációi vannak (amelyek sokszor nem derülnek ki), múltjukat, jelenjüket gyakran rejtély övezi és a hihetetlenül látványos átvezető filmek révén olyan érzésünk van, mintha egy rendkívül hosszú japán anime (animációs film) részesei lennénk.

Final Fantasy VII Remake Part 2

Kard, gépfegyver és mágia

Bevallom őszintén, általában nem vagyok lenyűgözve a Square JRPG-sorozatának harcrendszereitől. Volt olyan rész, ahol feleslegesen nyakatekertnek, elsőre átláthatatlannak éreztem a menürendszert, máshol túlzottan leegyszerűsítettnek például a fegyverek, vagy páncélok használatát. Emellett nem vagyok teljesen kibékülve a Final Fantasy XII óta használt „félig valós idejű” harcrendszerrel sem, a régi részek teljesen körökre osztott szisztémája pedig már untat. E felvezetés után viszont le kell szögeznem, hogy Final Fantasy VII Remake az időt „lelassítható”, közben taktikai parancsokat kiosztható harcrendszere és az ahhoz kötődő menürendszer (amely engem leginkább a 2000-es klasszikus, a Vampire the Masquerade: Redemptionére emlékeztett) viszont egyszerűen tökéletes! A harc egyszerre adrenalinpumpálóan izgalmas, hiszen teljesen még így sem áll meg az idő, csupán lelassul, ugyanakkor minden taktikai képeségünket latba kell vetnünk („normal” szinten, ami itt a nehéznek felel meg), hogy a fokozatosan feltöltődő ATB-t a megfelelő pillanatban, a megfelelő karakternél használjuk ki a speciális képességeikre, varázslatra, vagy valamilyen varázsital felhörpintésére. Egyszerre szórakoztató és mégis izgalmas agymunka, miközben Nobuo Uematsu mester hihetetlenül felpörgető és fellelkesítő harci muzsikája szól a háttérben. Persze, nem minden összecsapás igazán epikus (a nyomornegyedben – főleg magas szinten – sokszor találkozunk azért „könnyen ledarálós” ellenfelekkel), de amelyik az, ott aztán a maximumot kell kihoznunk hőseinkből, hogy a harc vége ne az történjen, hogy mind a három hősünk ott hever (fél)holtan a harcmezőn és tölthetjük vissza az előző állást. A játék legutolsó – jó hosszúra nyújtott – szakasza egyébként kifejezetten embert próbáló, bevallom töredelmesen, hogy többször is neki kellett futnom, különösen amiatt, mert ennél a résznél van egy extra nehezítés, melyet nem akarok elárulni.

Nagyon észnél kell lenni azon a téren is, hogy a megfelelő matériákat osszuk is és használjuk a megfelelő karakternél, ha például elfelejtünk gyógyító matériát használni lehetőleg legalább két karakterrel, akkor egy nehezebb összecsapásnál nagyon hamar ott fogjuk hagyni a fogunkat. A játék tehát egyszerre – amolyan „japánosan” – óriási kihívás, ugyanakkor, ha odafigyelünk mindenre (matériák, fegyverek, varázslatok, képességek megfelelő elosztása, ATB kihasználása és a megidézhető lények megfelelő előhívása) akkor győzni fogunk mindegyik harcban, nem mellesleg pedig remekül fogunk szórakozni és kellő kihívás is a játék.

Az álladat majd ne felejtsd a padlón

Végül a játék univerzuma, a történet, a karakterek, a harcrendszer elemzése után itt az idő, hogy szót ejtsünk a vizuális világról is. Ezen a ponton kicsit megosztott itt azért a Final Fantasy VII Remake – bár összességében rendkívül pozitív az összkép ezen a téren is. Ami egészen szédületes, az a karakterek kidolgozása, amelyet leginkább az átvezetőkben csodálhatunk meg. Mindegyik fontosabb hős, vagy gonosz külsője mellbevágón realisztikus, ezen a ponton a játékipar és ez a konzolgeneráció elérte a csúcspontot. Akár Cloud arcvonásait, Tifa hihetetlenül szexi kidolgozását, Aerith megkapó bája, vagy a nagy benga, izomkolosszus Barreth harcedzett külsőjét nézzük csak az állunkat keressük majd a földön, de ez mindegyik fontosabb karakterre igaz. Ugyanakkor, ami a „jelentéktelenebb” NPC-ket illeti (akikkel azért szóba elegyedhetünk), mintha a Mass Effect első részének kidolgozottsági szintje köszönne vissza, ami így 2020-ban azért már kissé karcsú.

Hasonlóan megosztott a környezeti elemek kidolgozottsága is. Nagyon sok helyszín (a belvárosi rész, a szórakozónegyed, vagy a Shinra-központ) szintén káprázatosan részletes (különösen HDR-t használó, 4K-s tévén) viszont a nyomornegyednél a textúrák kidolgozása sokszor meglepően rút és elmosott – ilyenkor, mintha valamilyen PS3-as, sőt, bizonyos helyeken PS2-es címet néznék. Ráadásul az Unreal motor azon legfőbb hiányossága, hogy utólag pakolja fel a magas felbontású textúrákat itt volt leginkább tetten érhető. Nagy kár ezért a bakiért, mert azért a játék elég tekintélyes első szakaszában fogunk a nyomornegyeden kolbászolni hőseinkkel és itt azért eleinte eléggé húztam a számat. Talán, egy pár hónapos utómunka még belefért volna, hogy ezeket a helyszíneket, illetve az ittlévő textúrákat is kellőképpen kidolgozzák a készítők.

2020 legjobbja?

Nagyon „nyögvenyelősen” indult ez a 2020-as év a koronavírus miatt, de a Final Fantasy VII Remake most hatalmas „löketet” adott videojátékos téren. Nekem messze ez a legjobb rész a Final Fantasy-sorozatból, beleértve olyan klasszikusokat is, mint a VIII, a XII, XII, vagy a XV. Egyben ez idén már két nagyon erős exkluzívval is gazdagodott a Sony palettája, hiszen egyelőre nincs hír sem a Nioh 2, sem a Final Fantasy VII Remake más platformokon való megjelenéséről és még csak most érkezik a The Last of Us 2, illetve a Ghost of Tsushima. Koronavírus ide, vagy oda: ez az év nyerő lehet a Sony-nak, már ami a generáció végén kiadott exkluzívokat illeti.

-BadSector-

Sziasztok! Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patron adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

konzolk2

Pro:

+ Az eredeti történet kiteljesedik, tökéletesen kidolgozott univerzummal és karakterekkel
+ A Square, a JRPG-k, sőt, a szerepjátékok történetének eddigi legjobb harcrendszere
+ Elképesztő látvány a fontosabb karakterek és a környezet zömének tekintetében

Kontra:

– A nyomornegyed textúrái borzalmasan elmosottak, a „kevésbé fontos” NPC-k kidolgozása elavult
– Bizonyos helyszínek kissé rosszul átláthatóak, a térképeik kidolgozása sem az igazi
– Egy-két összecsapott, bénább mellékküldetés


Kiadó: Square Enix

Fejlesztő: Square Enix Business Division 1

Stílus: JRPG

Megjelenés: 2020. április 10.

TESZT – 27 éve ugrottunk le először Clouddal a vonat tetejéről, hogy a többiekkel együtt felrobbantsuk azt az a bizonyos legelső reaktort. Most, 2020-ban végre eljött az idő, hogy a hallgatag, sztoikus és cinikus, ám mégis sötét titkokat rejtegető ex-KATONA, zsoldos Clouddal, a szexi Tifával, az ártatlanul szép Aeris-szel, a nagyszájú, géppuskakezű, afro-amerikai Barettel és az ökoterrorista csoport többi tagjával ismét lecsapjunk Midgar világában, a Shinra nagyvállalat és különös rejtélyes ellenségek ellen harcolva. Mindezt természetesen a kor minőségi igényeihez igazítva…   Környezetszennyezés, a bolygó kincseinek kíméletlen kizsákmányolása, és a mind erre válaszként lecsapó ökoterrorizmus - valahol meglepő, hogy mennyire aktuálisak…
Nagyon „nyögvenyelősen” indult ez a 2020-as év a koronavírus miatt, de a Final Fantasy VII Remake most hatalmas „löketet” adott videojátékos téren. Nekem messze ez a legjobb rész a Final Fantasy-sorozatból, beleértve olyan klasszikusokat is, mint a VIII, a XII, XII, vagy a XV. Egyben ez idén már két nagyon erős exkluzívval is gazdagodott a Sony palettája, hiszen egyelőre nincs hír sem a Nioh 2, sem a Final Fantasy VII Remake más platformokon való megjelenéséről és még csak most érkezik a The Last of Us 2, illetve a Ghost of Tsushima. Koronavírus ide, vagy oda: ez az év nyerő lehet a Sony-nak, már ami a generáció végén kiadott exkluzívokat illeti.

Final Fantasy VII Remake

Játékmenet - 9.6
Grafika - 8.4
Történet - 9.7
Zene/Audio - 10
Hangulat - 9.8

9.5

MESTERMUNKA

Nagyon „nyögvenyelősen” indult ez a 2020-as év a koronavírus miatt, de a Final Fantasy VII Remake most hatalmas „löketet” adott videojátékos téren. Nekem messze ez a legjobb rész a Final Fantasy-sorozatból, beleértve olyan klasszikusokat is, mint a VIII, a XII, XII, vagy a XV. Egyben ez idén már két nagyon erős exkluzívval is gazdagodott a Sony palettája, hiszen egyelőre nincs hír sem a Nioh 2, sem a Final Fantasy VII Remake más platformokon való megjelenéséről és még csak most érkezik a The Last of Us 2, illetve a Ghost of Tsushima. Koronavírus ide, vagy oda: ez az év nyerő lehet a Sony-nak, már ami a generáció végén kiadott exkluzívokat illeti.

User Rating: Be the first one !

Spread the love

https://smallseotools.com/

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu